Szlovákiát egyelőre elkerülte a világméretű kibertámadás
„Szlovákiában egyelőre nem jelentkeznek tömegével a cégek, hogy bármiféle problémájuk lenne. A kérdés az, mi lesz, ha hétfőn munkába állnak?” – fogalmazott Hošalová.
Megerősítette az információt, miszerint a kibertámadás a Windows operációs rendszer gyenge pontját használta ki, a Microsoft a márciusi javítócsomagjai kiadásakor az érintett sérülékenységeket már javította.„Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az áldozatok azok a cégek és egyének, akik operációs rendszerüket nem aktualizálták, vagy még mindig a Windows XP rendszert használják, amit a társaság már nem támogat” – magyarázta Hošalová.
Mint mondta, ennek oka lehet a kényelmesség, de előfordulhatnak esetek, amikor a cégek egy speciális, csak a Windows XP alatt működő speciális rendszert használnak.
A számítógépek használói már a múltban is találkozhattak hasonló jellegű támadással, amikor a támadók a jelenlegi 300 amerikai dollárnál is többet követeltek.
Abban az esetben, ha a számítógépet megtámadnák, ajánlatos azonnal lekapcsolni a hálózatról, ami esetenként segíthet, ám a legjobb, ha szakember segítségét kérjük. Az ESET általában azt ajánlja, ne nyissák meg az ismeretlen feladóktól érkező mellékleteket, készítsenek biztonsági mentést, rendszeresen frissítsék az operációs rendszert, illetőleg ajánlatos a számítógépet védő legújabb biztonsági szoftver használata.
Szakértők szerint a csaknem 100 országot érintő támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300-600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért (ransom angolul váltságdíjat jelent). A felhasználók háttérképe megváltozik, egy visszaszámlálás jelenik meg rajta azzal az időtartammal, ameddig a gép tulajdonosa kifizetheti a váltságdíjat, különben a kiberbűnözők törlik összes adatát.
A magát Shadow Brokersnek nevező csoport az interneten tavaly óta terjeszti az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől, az NSA-től ellopott, Eternal Blue-ként ismert hackerprogramot. A mostani számítógépes támadássorozat elkövetői pedig feltehetően az NSA-kódokat felhasználva fejlesztették tovább a WannaCry vírust, képessé téve arra, hogy magától terjedjen el nagy számítógépes rendszerekben.
A számítógépek biztonságára specializálódott Avast cég pénteken 99 országban több mint 75 000 ezer támadást regisztrált, miközben a leginkább érintett országok Oroszország, Ukrajna és Tajvan voltak.
