Szilágyi Domokos 50 éve halt meg

Romániában, a Máramaros megyei Nagysomkúton (Somcuta Mare) született 1938. július 2-án szegény, nyolcgyermekes családban. Apja református lelkész volt. Szilágyi (vagy ahogy ismerősei, kortársai nevezték: Szisz) a középiskolát Szatmáron végezte, majd 1955-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar szakának hallgatója lett. Itt tanára és példaképe volt Szabédi László, akitől szemléletében és emberi tartásában is rengeteget tanult. Költői indulása is erre az időszakra datálható, első versei 1956-ban az Utunk című folyóiratban jelentek meg. 1958-59-ben az Igaz Szó kolozsvári belső munkatársa volt. 

Az egyetem elvégzése után, 1960-ban Bukarestbe került, ahol az Előre című napilap munkatársa lett. Első kötete 1962-ben jelent meg Álom a repülőtéren címmel, amelyről a későbbi jó barát, Bodor Pál írt méltatást az Utunkban. Korai költészetére, s első kötetének verseire is leginkább József Attila teljességigénye, valamint Szabó Lőrinc és Weöres Sándor nyelvi teremtőereje hatott, de már megmutatkozott sajátos moralizáló, groteszk látásmódja is. 

A hatvanas években egymás után jelentek meg verseskötetei, komoly, "felnőtt" művek gyűjteményei és gyermekverseké egyaránt. Sokat és szívesen írt gyermekeknek, életének utolsó, súlyos betegséggel küzdő szakában is tudott játékosan, könnyeden szólni a legifjabb olvasókhoz. Kiváló műfordító is volt, elsősorban modern román költők, Tiberius Utan, Nichita Stanescu és Stefan Augustin Doinas, valamint az amerikai Walt Whitman műveit ültette át magyar nyelvre. Irodalomelméleti munkásságának csúcspontja az Arany János művészetéről írott kismonográfiája, amely 1969-ben jelent meg Kortársunk, Arany János címmel. 

A hetvenes években, egyre súlyosbodó betegségével, a skizofréniával küszködve, hangja mindinkább elkomorult, költészetét lassanként gyász, kételkedés és szorongás hatotta át, elsősorban rekviemeket és búcsúverseket írt. 

Formailag is megváltozott költészete, az avantgárd nyelvi formáitól a hagyományos versszerűséghez tért vissza. Utolsó kötete, a halála előtt megjelent 699 soros Öregek könyve már egyértelműen a végső számvetés és a búcsúzás hangjait szólaltatja meg. 2016-ban e műve nyomán készült előadást mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Mihaela Panainte rendezésében. Magánélete is magában hordozta a tragikumot: első felesége a kiváló költőnő, Hervay Gizella volt, tőle született fia, Kobak, aki az 1977-es bukaresti földrengésben vesztette életét. 

Második élettársa Nagy Mária volt. Szilágyi Domokos 1976. november 2-án Kolozsvárott önkezével vetett véget életének. Temetésén Nagy László búcsúztatta a házsongárdi temetőben, ahol közös sírban nyugszik Hervay Gizellával és fiukkal, Kobakkal. Születésének 55. évfordulóján, 1993 júliusában Szatmárnémetiben felavatták a költő szobrát, Kolozsi Tibor szobrászművész alkotását, s Szilágyi Domokos Napokat rendeztek több helyszínen is. 1996-ban a kőszobor helyére bronzszobor került, s Szatmárnémetiben, Nagysomkúton és Kolozsvárott ismét rendezvénysorozattal tisztelegtek Szilágyi Domokos emléke előtt. 1992-ben posztumusz megkapta a Romániai Írók Szövetségének díját, 1973-ban pedig a Sajtóértekezlet című könyvéért a Pezsgő-díjat. 2020-ban a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) posztumusz tagjává választották. Szilágyi Domokos neve, alakja az önmagát minduntalan vallató, csupán a kételkedésben hívő ember jelképe lett. Nem tudott megbékülni a köznapokkal, megvetette a kispolgári lét látszólagos biztonságát, szüntelenül a romlatlan, tiszta értékek utáni vágy hajtotta. 

Az értelmes élethez vezető, megtartó utakat kereste, úgy gondolta, hogy megváltók helyett megtartókra van szüksége a világnak, minden kis és nagy közösségnek. Hitt az anyanyelv, a közös múlt megtartó erejében is. 

Tudós módon ismerte a magyar nyelv és a költészet titkait, minden mondata, kifejezése mögött ott rejlik a klasszikusan iskolázott nyelvi és poétikai biztonság. 

Sokféle elemből építette fel verseit, az erdélyi népköltészettől T. S. Eliot lírájáig számtalan hatást ötvözött eggyé. Példaképét Bartók Bélában találta meg, költészetét a diszharmonikus hangzatokból újszerű harmóniát létrehozó bartóki zene mintájára dolgozta ki. 

2006 szeptemberében röppent fel a hír, hogy Szilágyi 1957-től Balogh Ferenc fedőnéven, beszervezett ügynökként együttműködött az egykori román kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. Három megfigyelési dossziéból előkerült ügynöki jelentései közül egyesek terhelő bizonyítékoknak számítottak 1959-ben a Bolyai Egyetem több oktatójának és diákjának letartóztatásában, illetve kényszermunkára ítélésében. 

A neves költőt később a Securitate azzal is megbízta, hogy jelentéseket írjon Páskándi Géza íróról és Szász János újságíróról. A hír megosztotta a közvéleményt, egyesek elképzelhetőnek tartották Szilágyi beszervezését, s voltak olyanok is, akik épp betegsége miatt tartották kizártnak a súlyos vádakat.