2019. augusztus 13., 13:33

Szigorúan megregulázza a szabálysértő autóvezetőket a román kormány

Október közepétől szigorúbban fogják büntetni Romániában az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben, az erről szóló rendeletet hétfői ülésén fogadta el a kabinet.

románia_közlek
Fotó: Pixabay

A közlekedési törvényt módosító, két hónap múlva életbe lépő kormányrendelet értelmében 870-1160 lej közötti pénzbírságra és négy büntetőpontra számíthat az a járművezető, aki kezét kép, hang, vagy írott szöveg rögzítésére, illetve visszaadására alkalmas készülékre teszi, miközben járműve mozgásban van.

Romániában eddig csak a kezet szabaddá tevő kihangosító vagy fülhallgató nélküli mobiltelefon-használatot büntették, fele ekkora bírsággal.

A tilalmat és bírságot most azokra a járművezetőkre is kiterjesztik - például kerékpárosokra és rollerezőkre -, akik jogosítvány nélkül közlekedhetnek az utakon.

Amennyiben az okostelefon vagy más hasonló készülék használata más kihágással társul, az elkövetőnek 30 napra felfüggesztik a jogosítványát. A román belügyminisztérium azt követően indított országos kampányt az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy

tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy külföldről hazatérő romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt figyelmetlen gépkocsivezető.

A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, vezetés közben használják a telefonjukat. A román rendőrség közösségi oldalán a Lájkold az életet! című felhívásában arra figyelmeztette a járművezetőket, hogy a facebookos élő közvetítés elvonja a járművezető figyelmét a forgalomról, és nagy mértékben növeli a balesetek valószínűségét.

Romániában naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetekben. Vasárnap szintén egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr okozott három halálos áldozatot követelő balesetet Tulcea megyében.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.