2017. április 18., 18:23

Szerdán Gyorsasági maraton az utakon

POZSONY. Szerdán veszi kezdetét a szlovákiai utakon a Gyorsasági maraton 2017 elnevezésű 24 órás közlekedésbiztonsági akció. Csaknem 400 útszakaszon mérik majd a sebességet a rendőrök.
201704181622150.pol02.jpg

Az idén már a harmadik egymást követő évben a nyilvánosság is javasolhatta, melyik útszakaszokon mérjék a rendőrök a sebességet. Hét nap alatt csaknem 280 javaslat érkezett a rendőrségre, amelyekben a polgárok több mint 300 helyet, útszakaszt javasoltak.

A rendőrök minden javaslatot kiértékeltek biztonsági szempontból, de nem mindegyik javaslat volt megfelelő, például néhány helyen nem tudták volna biztonságosan leállítani a gépjárművüket – magyarázta Denisa Baloghová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.

A polgároktól érkezett javaslatokhoz a rendőrök további 100 útszakaszt tettek hozzá, a végső lista összesen 386 helyet tartalmaz. A helyszíneket a rendőrség hivatalos honlapján is közzéteszik. Bár megelőző akcióról van szó, a komoly kihágások esetében nem lesz kompromisszum – hangsúlyozta a szóvivő. A javasolt útszakaszokat szükség szerint egész évben ellenőrzik majd a rendőrök – tette hozzá.

A sebesség túllépése a második leggyakoribb oka a közlekedési baleseteknek. Erre hivatott reagálni az európai országok közlekedésrendészeti szerveit tömörítő TISPOL által szervezett Gyorsasági Maraton. Szlovákián kívül a megelőző akcióba bekapcsolódik Ciprus, a Cseh Köztársaság, Németország, Spanyolország, Észtország, Finnország, Magyarország, Horvátország, Olaszország, Írország, Luxemburg, Litvánia, Lettország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szerbia és Nagy-Britannia is.

Megosztás