2013. január 14., 15:13

Száztányéros kocsonyával ünnepelték a farsangot Léván

LÉVA. Szombaton került sor Léván az Újévi Farsang Száztányéros Kocsonyával elnevezésű rendezvényre. Ez egyben a helyi református gyülekezet közösségformáló programja.

A rendezvény igehirdetéssel vette kezdetét, amit kötetlen beszélgetés és játékos tudáspróba, majd hangszeres zenei összeállítás követett. A találkozó azt a célkitűzést szolgálta, hogy a lévai magyar közösség tagjai az egyházi alkalmakon kívül, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül találkozzanak egysmással, s erősítsék az összetartozás érzését. A helyi gyülekezeteken kívül máshonnan is érkeztek résztvevők.

Ez volt az első ilyen jellegű találkozó az egyházközösségben. Sokan eljöttek, többen, mint más alkalmakkor – tudtuk meg Bokros Rózától, a lévai református gyülekezet presbiterétől.

Kassai Gyula református lelkipásztor a Hírek.sk-nak elmondta: Léván a magyarság kisebbségben van, ami a református magyarságra kétszeresen igaz . Ezért fontosak szerinte a mostanihoz hasonló, összetartozást erősítő alkalmak.

A családias hangulatú rendezvényen a gyülekezet férfitagjai őzpörköltet készítettek, az asszonyok pedig saját terveiket is túlszárnyalva 120 adag füstölt húsos kocsonyát varázsoltak az asztalra. A szakácsnők szerint a finom kocsonya titka a sok hús, elsősorban a füstölt csülök és a tarja.

A lévai magyarok azt vallják, hogy az egymással való közösség óriási ajándék. Ennek létrejötte hosszú folyamat eredménye, de megéri küzdeni érte, érdemes hasonló rendvényekkel életben tartani.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 


Megosztás