2018. augusztus 6., 16:12

Száz év után visszatért Norvégiába Amundsen egyik hajója, a Maud

Visszatért Norvégiába Roald Amundsen háromárbocos vitorlása, a Maud, száz évvel azután, hogy a norvég felfedező elindult vele jeges-tengeri expedíciójára.

maud-epen.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: archívum

Amundsen egykori hajóját 2016-ban emelték ki kanadai hullámsírjából, ahol 86 évet töltött. Június végén indult el Grönlandról, és hétfőn érkezett meg a bergeni kikötőbe egy nagy szállítóhajó fedélzetén.

Az akkori királynőről elnevezett Maudot azért építtette Amundsen - aki elsőként érte el a Déli-sarkot és szelte át az Északnyugati-átjárót -, hogy felfedezhesse az Északi-sark jeges vizeit. Az Északkeleti-átjárót keresve két expedíciót is tette vele, a felfedező azonban közben adósságokba keveredett, és 1925-ben arra kényszerült, hogy eladja a hajót.

A Maudot a kanadai Hudson's Bay vette meg, és Baymaudra átkeresztelve arra használták, hogy ellássák Kanada északi-sarkvidéki táborait. A hajó öt évvel később elsüllyedt Cambridge Bay kikötőjénél, Nunavut régió területén.

A jéghideg víznek köszönhetően a vitorlás kiváló állapotban maradt fenn. A hajó kimentését és "hazavitelét" 1990 óta tervezték, de a projekt ellenállásba ütközött Kanadában, mert a partról is látható hajóroncs turistalátványossággá nőtte ki magát.

Egy bíróság végül úgy döntött, hogy a Maud jogszerűen a norvégiai Asker várost illeti meg, ahol 1917-ben vízre bocsátották. A kiemelést három norvég vállalkozó fivér finanszírozta, a történelmi hajót az Oslóhoz közeli városkában állítják ki.

A Maud kiemelése
A Maud kiemelése
Fotó:  archívum

Roald Amundsen jelentős történelmi személyiség Norvégiában. Azt akarjuk, hogy a norvég nép megismerje ennek az expedíciónak a történetét" - mondta Jan Wanggaard projektvezető.
maud-epen.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.