Szabó Magda, a stílusikon
A centenáriumi év kapcsán számos különleges program lesz 2017-ben, ilyen volt a Várkert Bazárban, két nappal a költészet napja után megrendezett rendhagyó verseskötet-bemutató is, amely az ICON címet kapta. Házigazdája, és a centenárium egyik főszervezője, Juhász Anna arról beszélt, hogy a leginkább prózaíróként ismert Szabó Magdát most költőként is szeretnék bemutatni.
Az est második felében pedig Szabó Magda, mint stílusikon került előtérbe, aki a debreceni, szigorú református nevelést kapó lányból külföldi filmsztárokat megszégyenítő eleganciájú nő lett - mindezt a második világháború utáni Magyarországán.
A szintén debreceni születésű divattervező, Náray Tamás arról beszélt, hogy Szabó Magdának ezzel a vonásával keveset foglalkozunk, pedig divatteremtő képessége volt, és ma azt mondanánk rá, hogy egy stílusikon.
Juhász Anna elmondta, hogy Szabó Magda még a szakdolgozatát is hasonló témában írta: a római szépségápolást vizsgálta benne.
Pedig - ahogy ő maga írta -, az érettségiig olyan volt a debreceni Dóczy leánynevelőnek köszönhetően, hogy "Cromwell kacagott volna boldogságában, ha ismerhet". Egy Bécsben töltött hónap után a vonatról viszont már egy filmszínésznű külsejű Szabó Magda szállt le.
Náray Tamás a Szabó Magda által inspirált kollekcióról elmondta, hogy nagyon kedvelt korszaka a 60-as, 70-es évek, és ez, illetveaz írónő műveinek hangulata, és Szabó Magda eleganciája köszön vissza a ruhákon.

