Stohl börtönbe vonult
BUDAPEST. Vidám búcsúbuliba futottak a velvet.hu munkatársai a Stohl András háza mögötti réten október 4-én: szomszédai rendeztek kis kitelepülést a színésznek, ahol méltón elbúcsúzhattak a börtönbe vonuló Stohltól. Stohl őszintén és vidám beszélt otthoni éltéről, a szabadulásról, szomszédai pedig róla.
A jó hangulatú vacsorára sörrel, üdítővel, gyerekekkel és házi süteményekkel készültek a szomszédok, meg persze pár börtönpoénnal: „Hozzá kell szoknod, hogy fogdosnak” – mondta például búcsúzóul az egyik haver, mikor megölelte a színészt, viccén mindenki nevetett.
A színész szerda reggel 8 órakorkor vonult be a Nagyignác utcai Büntetés Végrehajtási Intézetbe: azért nem kilenckor, mert, mint mondta, szerette volna, ha minél kevesebb sajtós vesz részt a bevonulásán. Ráadásul így, hogy egy órával hamarabb megy be, annyival előbb is jöhet ki márciusban.
Stohl a börtönbe vihet magával képeket, mint megtudtuk, kettőt visz is: élettársa, Ancsika és gyerekei fotójával fogja díszíteni celláját, mely már tudja melyik börtönben lesz, de nem szeretné elárulni. Nagylányaitól még délután elköszönt, de csak röviden, mint mondta, csak még jobban fájna egy hosszú búcsú.
A családok a réten felállított két asztalnál együtt ettek-ittak, Stohl is sörözött. A dumáláson kívül a színész vagy telefonján lógott, vagy gyerekein, vagy épp a szomszéd kutyáján. „Az egész a gyerekek miatt alakult is. És a tehenekkel kezdődött” – magyarázta Stohl, hogy alakult ki az 5-6 családból álló baráti kör. A városszéli házak mögött ugyanis minden este teheneket terelnek el, amit a gyerekek imádnak nézni, az ő kedvükért kezdett kijárni beszélgetni, később sörözni a környék lakossága. Természetesen a tehenész is megjelent a bulin, ahol senki nem szomorkodott, folyamatos volt a humorizálás, röhögés, fényképzekedés.
Mint minden kisgyerekes zsúr, a bevonulási buli is korán véget ért, este 10-kor a színész elvitte lefektetni legkisebb lányát, és a többiek hazaindultak. Búcsúzásként a színész csak annyit kért szomszédaitól, hogy vigyázzanak Ancsikára, míg ő börtönben van, azaz előre láthatóan március 5-ig és szervezzék a welcome-partit.

Forrás
velvet.hu