2018. április 25., 08:20

Stockholmban Avicii-számot harangoztak egy templomban

A múlt héten 28 évesen elhunyt svéd sztár DJ, zenei producer egyik legnépszerűbb számát játszották kedden a Stockholm központjában álló templom harangjai Avicii emlékére.

Avicii
Fotó: A DJ hivatalos Facebook oldala

A Tim Bergling néven született Avicii Stockholmban nőtt fel. Emlékére már Hollandiában is templomi harangokkal szólaltatták meg legismertebb számait. A svéd fővárosban Wake Me Up! című számát harangozták. Az Oscar-templom (Oscarskyrkan) honlapján bejelentette, hogy péntekig minden délben elharangozzák a dalt.

Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A svéd DJ nyaralni volt Ománban.

A hétvégén több ezer rajongó gyűlt össze Stockholm központjában, hogy lerója tiszteletét a zenész előtt, akinek a Wake Me Up! mellett olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint a Levels, a Sunshine, a The Days vagy a You Make Me.

Avicii a svéd elektronikus zenei szcéna legtehetségesebb képviselője volt, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját és Grammy-díjra is jelölték.

Korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, amelyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét. Két éve abbahagyta a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

Stefan Löfven svéd kormányfő országa "egyik legnagyobb modern kori zenei csodájának" nevezte Aviciit Instagram-üzenetében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.