Sportoló magyarok kiállítása Pozsonyban
Az időszaki tárlat a legsikeresebb magyar olimpiai bajnokokat, illetve csapatsportágakat
mutatja be. A kiállítás február 16-ig tekinthető meg a Csemadok pozsonyi székházában. Ezt
követően Budapestre utazik, majd Bulgáriában vendégszerepel.
„A szervezet szándéka, hogy amint lehet, a tárlatot visszahozza a Szlovákiába, kibővítve azokkal az itteni magyar sportolókkal, akik szintén sikereket értek el az olimpiákon” - mondta el az MTI-nek, Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára.
A kiállítás a társszervezője a pozsonyi magyar nagykövetség is. A tárlatot megnyitó Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete hangsúlyozta, annak ellenére, hogy Magyarország kis ország, a legsikeresebbek közt említik a modernkori olimpiák történetében.
A nagykövet az MTI-nek elmondta - reményei szerint közös összefogással és megfelelő felkészüléssel 20 éven belül Budapest is kész lesz egy olimpia megrendezésére. A kiállítást, anyagát Dr. Szabó Lajos, a szövegi részét Dr. Szikora Katalin készítette.