Sport vagy háború V.: A magyar szabadság és Zádor Ervin felrepedt szemöldöke
A déli féltekén 1956-ban rendeztek első ízben olimpiát. Természetesen nyáron, Ausztráliában az a „téli” hónapokra esik, így novemberben és decemberben zajlottak a versenyek. Sorrendben a tizenhatodik Olimpia volt ez, bár igazából csak a tizenharmadik, mert a NOB 1917-es határozata szerint „egy olimpiát lehet meg nem tartani, de nem lehet elhalasztani.” Ezért a számozásba beletartoznak az elmaradt 1916-os, 1940- es és ’44-es játékok is.
Még soha nem volt a magyar küldöttség helyzete nehezebb, mint azokban a Melbourne-ben és Budapesten is egyaránt forró napokban. Pár héttel korábban 1956. októberében 23-án kitört a forradalom, majd egy héten belül Egyiptomban kirobbant a szuezi válság is.
A hidegháború addigi legmelegebb napjait élték az emberek. Mindezek árnyékában elég keveseket érdekelt az olimpia. Ezúttal azonban a háború nem győzte le a sportot.
Már a helyszín kijelölése sem tetszett sokaknak. Messze van, nincsenek megfelelő létesítmények, állatvédelmi törvények miatt félév karantén várt minden bevitt állatra – mi lesz így a lovasversenyekkel. Végül mindezek ellenére a helyszín maradt. Svédország(!!!) pedig besegített azzal, hogy megrendezte a lovas versenyeket.
A magyar küldöttség már az indulásnál nehézségekbe ütközött. November 1-én indultak volna Ferihegyről, de az már a Vörös Hadsereg kezén volt, így a megrendelt francia különgépeknek Prágából kellett felszállniuk.
Odáig busszal utazott a csapat, ráadásul a csehszlovák sportszövetségtől kellett kölcsön kérnie a magyar delegációnak, mert a franciáknak senki sem utalta át az útiköltséget.
November 4-én a szovjet csapatok lerohanták Budapestet, sportolóink két nappal később szálltak fel. Könnyű elképzelni a gépen uralkodó hangulatot. Az ausztráliai magyarok a Himnusszal fogadták a bőröndjükben Kossuth-címeres zászlókat hozó magyar delegációt.
Vízilabdázóink címvédőként érkeztek Ausztráliába. Gyarmati Dezső visszaemlékezéséből tudjuk, Melbourne-ben mindenki körülrajongta őket, ahogy ő fogalmazott a tenyerükön hordozták a csapatot. Félő volt, hogy ez az eredmény rovására mehet, ezért Rajki Béla szövetségi kapitány egy kemény beszédet mondott: „Akár kint maradtok, akár hazamentek, mindenképp előnyötökre válik az életben, ha olimpiai bajnokságot nyertek. Fogjunk össze ezért, dolgozzunk keményen a hátralévő egy hétben!” A beszéd hatott, a magyar csapat sorra lelépte ellenfeleit.
A délután fél négykor kezdődő mérkőzésre a dugig telt csarnok egy emberként támogatta a magyar csapatot. A meccs előtti napon a csapat kidolgozta a zónavédekezést a másnapi összecsapásra. Ez ellen a szovjetek tehetetlenek voltak, így nem sokkal a vége előtt már 4-0-ra vezettünk. Ekkor szabadultak el végleg az indulatok.
Zádor Ervint, a csapat legfiatalabb tagját lekönyökölte Valentyin Prokopov, a szovjet center. A magyar játékos szeme mellett felrepedt a bőr, és ömlött belőle a vér.
Gyarmatinak Dezső a Magyar Nemzetnek adott interjúban így fogalmazott: „Már kezdett volna kiúszni a medence jobb sarka felé, amikor Markovitscsal szóltunk neki: Ervin, a másik oldalon! Nem mondom, volt ebben némi hangulatkeltési szándék, de úgy gondoltuk, ennyi belefér. Két helyen repedt fel a bőr a szeme körül, a nadrágjáig folyt le a vér. Így jött ki a medencéből a 8000 néző szeme láttára. Több sem kellett a közönségnek, ahogy a mondás tartja: panem et circenses! Néhányan átugrottak a korláton, be a medencébe, a szovjet játékosok meg menekültek ki a másik oldalon."
Arra már kevesebben emlékeznek, hogy nem ez a győzelem hozta el a negyedik olimpia bajnoki címet, hanem a Jugoszlávok elleni utolsó mérkőzés. A szovjetek elleni csata másnapján, este fél tíz előtt kezdődő sorsdöntő meccset a mieink 2-1-re megnyerték, így Magyarország veretlenül, minden mérkőzését megnyerve, lett olimpiai bajnok.
A hazatéréskor sokan nem szálltak fel a gépre, disszidáltak. Kimentek a reptérre, elbúcsúztak társaiktól, és a világ különböző pontjai felé vették az irányt. Torokszorító pillanat, huszadik századi magyar sors.
Az már csak hab volt a tortán, hogy kiderült, nincsenek kifizetve a hazaútra szóló repülőjegyek sem, a magyar olimpiai csapat úgy kalapozta össze a pénzt az olimpiai faluban.
Zádor Ervin is a disszidálók között volt, az Egyesült Államokban telepedett le, 1999-ben látogatott haza. Mint mondta, amerikai lett, magyar szívvel. Gyermekei két évvel ezelőtt a hamvait hazahozták Magyarországra.
