Sport vagy háború IX.: Isten keze vett revansot a Falkland-szigetekért
1867 júniusában, Buenos Airesben 16 helyi kereskedő és vállalkozó gyűlt össze, hogy foci meccset játsszon – először Argentína történetében. Mondanunk sem kell, hogy a 16 lelkes résztvevő egy kivételével mind a brit szigetekről érkezett.
Az Argentínába kivándorolt britek szülőföldjük kicsinyített mását igyekeztek létrehozni új otthonukban. Ebbe a kórházak, iskolák mellett a sportklubok létesítése is bele tartozott, bár eleinte foci helyett inkább krikett, tenisz és lovaspóló egyesületek alapítottak.
A foci elterjedését Thomas Hoggnak, egy yorkshire-i textilgyáros fiának köszönhetik a pampák országában.
Ő "láblabdának" (Foot Ball) nevezte kedvenc sportját. Eredetileg májusban játszották volna a mérkőzést, de a természet erői közbe szóltak. A mérkőzés helyszíne víz alá került, így egy hónappal csúszott a történelmi pillanat. Miután túllendültek azon a problémán, hogy vajon illendő e a női nézők előtt rövidnadrágban játszani, a két csapat összecsapott. A piros sapkás Los Colorados Hogg vezetésével, és a fehér sapkás Los Blancos 8-8 fős alakulata kétszer 50 perces meccset játszott.
Az „angol játék” elindult hódító útjára Dél-Amerikában is.
Eltelt azóta 150 év, és Argentínában a labdarúgás még ma is hihetetlen érzelmeket vált ki. Talán nincs is a világon olyan sportot szerető ember, aki ne tudna legalább egy argentin focistát említeni: Maradona, Messi, Ardiles, Pasarella, Ruggeri, Valdano, Menotti, Di Stéfano és a sort hosszan lehetne folytatni.
Argentína él-hal a fociért és persze a focivébéért. Eddig kétszer sikerült azt megnyerniük, 1978-ban hazai pályán az argentin diktatúra vigyázó szemei előtt, majd nyolc évvel később Mexikóban diadalmaskodtak. Ez utóbbin játszották a futballtörténelem egyik legemlékezetesebb meccsét – az Anglia-Argentína negyeddöntőt.
Nem csak Maradona két góljáról maradt emlékezetes, hanem arról is, hogy ez volt az első alkalom, hogy a két fél találkozott a pályán a Falkland-szigeteki háború óta.
1976-ban aztán egy katonai junta került hatalomra Argentínában, Leopoldo Galtieri és Roberto Viola vezetésével. Az ország gazdasága hamar válságba került, a katonai kormányzattal egyre többen elégedetlenkedtek. A vezetés arra sem számíthatott, hogy az ’82-es vébé majd meghozza a nyugalmat, mert az Albicelestes vagyis az „égszínkék-fehérek” nem voltak túl jó formában. A VB-n a csoportból továbbmentek ugyan, többek között a magyar válogatottat is legyőzve, de a középdöntőben mindkét meccsüket elveszítették.
1982 tavaszán már egyre többen tüntettek a rendszer ellen, Galtieri úgy okoskodott (ahogy előtte megannyi diktátor), hogy egy nagy nemzeti siker majd ismét nyerő helyzetbe hozza a kormányzatot.
Mint említettük a focicsapatra nem nagyon számíthatott, ezért a hadseregben kellett bíznia. Egy győztes háború majd mindent rendbe hoz, gondolta. Először Chilével akart kikezdeni egy határvita miatt, de végül úgy döntött, a Falkland-szigeteket veszik ismét célba. A népszavazás ugyan kudarcot vallott, de a fegyverek majd megoldják a problémát. Úgy vélte, hogy az Islas Malvinas, ahogy az argentinok hívták a szigeteket, nem különösebben érdekli az angolokat.
Tévedett.
1982. április 2-án argentin katonák szálltak partra a szigeteken, de a britek sem tétlenkedtek. Margaret Thatcher brit miniszterelnök, a Vaslady oda küldte a brit flottát és mintegy 28 ezer katonát. A közel három hónapig tartó háborúban körülbelül ezren vesztek oda. A háború legvéresebb eseménye a General Belgrano nevű argentin hadihajó elsüllyesztése volt. Egy atom-tengeralattjáró által hullámsírba küldött hajón körülbelül háromszáz tengerész veszett oda.
Június 14-én a brit csapatok bevonultak a fővárosba, Stanleybe. Az argentin katonák nagy része fogságba került, a katonai junta pedig megbukott.
A brit-argentin kapcsolatok értelemszerűen megromlottak a háború miatt. Hogy miként szólhat bele a politika a sportba, jól példázza a Tottenham két argentin játékosának sorsa. Osvaldo Ardiles és Ricardo Villa a szezonban a csapattal egészen a FA-kupa döntőjéig menetelt. Ardiles nem lehetett ott a döntőn válogatottbeli kötelezettségei miatt. Villa azonban Londonban maradt, de a döntőre nem nevezték, a szigetekért vívott háború tetőfokán inkább kihagyták a csapatból.
Ilyen előzmények után került szembe egymással a két ország válogatottja négy évvel később a mexikói vébén, a torna negyeddöntőjében.
A helyszín sokaknak nem tetszett: júniusban nagy a meleg, emiatt korán kell kezdeni a meccseket, a stadionok meg nagy tengerszint feletti magasságokban találhatóak.
Anglia és Argentína is sikeresen vette a nyolcaddöntőt, majd jött az egymás elleni negyeddöntőjük. Carlos Bilardo argentin szövetségi kapitány a vébé előtt hozta vissza a csapatba az isteni Diegót, vagyis Maradonát, és csapatkapitánnyá nevezte ki. Bevetett egy taktikai újítást is, 3-5-2-es hadrendben küldte pályára csapatát. Ezt két évvel a vébé előtti európai túrán próbálta ki először. A közvélemény nem értette mit akar ezzel a játékrendszerrel, de ahogy Bilardo fogalmazott:
Még az Uruguay elleni nyolcaddöntő előtt történt, hogy az egyik argentin játékos megszegte a „kijárási tilalmat”. A tartalék kapus, Luis Islas túl sokáig éjszakázott, mikor kiderült, Bilardo kérte, hogy a bűnös vállalja tettét, aztán szépen utazzon is haza. A vétkes nem jelentkezett, a harmadik felszólítás után Maradona magára vállalta az esetet. Bilardo reakciója: „Rendben, délután edzés.”
1986. június 22-én déli tizenkettőkor csapott össze a két csapat, hogy bejussanak a legjobb négy közé. A sajtó a meccs előtt már hangzatos írásokat közölt. A brit lapok arról írtak, hogy 5000 katonát küldtek Mexikóba, utalva az angol szurkolókra. Az argentinok pedig San Martin tábornokhoz, egy XIX-ik századi szabadsághőshöz hasonlították Maradonát.
A meccs előtt a szakvezetés igyekezett hűteni a kedélyeket, de az angolok szakvezetője, Bobby Robson tisztában volt vele, hogy Maradona a legveszélyesebb, őt mindenáron meg kell állítani. Ez több durva szabálytalanságban mutatkozott meg. A mérkőzés 52. percében Maradona kézzel szerzett egy gólt, amit a játékvezető megadott. Az angol kapus Peter Shilton és társai nem hittek a szemüknek.
A gólszerző szerint egy kicsit Maradona feje, és egy kicsit Isten keze szerezte a gólt.
Négy perccel később azonban Diego valami olyat tett, ami szinte hihetetlen volt. A félpályától indulva, mindenkit kicselezve szerzett hihetetlen találatot, amit azóta is ámulva néz mindenki. Argentína 2-1-re győzött és meg sem állt a világbajnoki címig.
