Sport vagy háború IV. rész: Jesse Owens, számkivetett Amerikában és sztár a Harmadik Birodalomban
A labdarúgó világbajnokság mellett talán az olimpiai az a sportesemény, amely a világon a legtöbb embert érdekli. A Krisztus születése előtt 776-ban megrendezett játékok első győztesének is fennmaradt a neve – Koroibosz, aki stadionfutásban nyert.
A játékokat négyévente rendezték, és ilyenkor még a háborúskodást is félbeszakították. Most ugorjunk egy nagyot az időben, és tegyük fel a kérdést, hány aranyat nyertünk mi magyarok az 1916-os, illetve az 1920-as játékokon? A válasz: egyet sem, mert 1916-ban a lehetséges olimpikonok is egymást ölték a frontokon, négy évvel később pedig nem hívták meg a vesztes központi hatalmakat a játékokra. Eltelt több mint két és félezer év, és az emberiség már fontosabbnak tartotta a gyilkolást, mint a nemes versengést.
A 19. század régészeti feltárásainak köszönhetően egyre többet tudtunk meg az ókori Hellászról. Coubertin báró elhatározta, hogy feléleszti az olimpiai játékok szellemét, úgy vélte ezzel a béke ügyét is segíti, így 1894-ben Párizsban megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, két évvel később pedig Athénban megrendezték az első modernkori játékokat. Az alapítók között ott találjuk a magyar Kemény Ferencet is. A francia báró ötlete volt az először az 1920-as antwerpeni játékokon használt, az öt földrészt jelképező ötkarikás zászló.
A sors iróniája, hogy az egy csonka olimpia volt, ráadásul 1914-ben, egy héttel a szarajevói merénylet előtt Párizsban a NOB kongresszusán még úgy döntöttek, hogy Budapest rendezheti majd az 1920-as játékokat.
A 11. olimpiai játékokat 1936-ban Berlin rendezhette meg, az után, hogy a német versenyzők négy évvel korábban visszatérhettek az Olimpiára. A német fővárosban 49 ország majd 4000 versenyzője mérette meg magát. Itt alkalmazták először a ma már közismert olimpiai futást Athénből a játékok helyszínére, de ezek voltak az első tévében közvetített játékok is. Bár a Harmadik Birodalom vezetői ígéretet tettek arra, hogy tiszteletben tartják a játékok szellemiségét, mégis sok ország fontolgatta az Olimpia bojkottját. Végül csak a spanyolok maradtak távol, az országban dúló véres polgárháború miatt.
Augusztus 1-jén Adolf Hitler megnyitotta a játékokat. Először szerepelt a programban kézi- illetve kosárlabda, valamint a kajak-kenu is.
A játékok legismertebb sportolója Jesse Owens, a fekete bőrű atléta lett.
Ahogy mondani szokás többszörösen hátrányos helyzetű volt. Egy olyan olimpián kellett bizonyítania, ahol minden az árja felsőbbrendűségről szólt, ugyanakkor egy olyan országot képviselt, ahol finoman szólva sem volt rózsás a feketék helyzete. Owens 1913-ban született James Cleveland Owens néven, a Jesse nevet egy félreértésnek köszönhette. Családja J. C.- nek becézte, és mikor egy új iskolába került ez vezetett a félreértéshez., a Dzsí Szíből Jesse lett.
Nehéz körülmények között éltek, már gyermekként rengeteget dolgozott, de eközben rájött, hogy mennyire szeret futni. A középiskolában 100 és 200 méteres síkfutásban, illetve magas- és távolugrásban is sorra nyerte a versenyeket. Ő volt az első távolugró, aki elérte a nyolcméteres álomhatárt, 1935-ben az egyetemi bajnokságon 45 perc alatt három világcsúcsot döntött meg, egyet pedig beállított. Hiába a szédületes sportolói karrier, afroamerikaiként éjszakánként dolgoznia kellett a megélhetésért, ösztöndíja nem volt. A szegregáció miatt csak feketék számára fenntartott helyeken aludhatott, ehetett.
Mindezek ellenére eredményei miatt nem lehetett kihagyni az olimpiai csapatból.
A játékokon aztán négy aranyat nyert, az elsőt 100 méteres síkfutásban, majd jött a távolugrás, a 200 méter és a 4x100-as váltó. A távolugrás selejtezőinél Owens majdnem elhasalt. A továbbjutáshoz háromszor próbálkozhatott megugorni a szintet, az első kettőt elrontotta. Ezután, ahogy fogalmazott, szinte egész testén eluralkodott a pánik. Ekkor lépett oda hozzá Luz Long, a szőke és kék szemű, nagy esélyes német vetélytárs.
Nyugtató szavai hatottak, egy biztonsági ugrással Owens bekerült a döntőbe, amit aztán meg is nyert, és a második helyen Long végzett.
A győzelem után Long gratulált a győztesnek, együtt jöttek le a pályáról.
„Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy Luz Long a legjobb barátom. Sajnos soha többé nem találkozhattam Longgal. Megölték a második világháborúban.”
A berlini olimpia egyik közismert története, hogy Hitler nem volt hajlandó kezet fogni Owensszel, mert feketeként legyőzte árja sportolóit.
A történet valójában arról szólt, hogy a NOB figyelmeztette Hitlert, hogy vagy mindenkinek gratulál vagy senkinek sem. Ezek után a Führer senkit sem fogadott a páholyában, kézfogásokra a versenyek utáni fogadásokon került sor.
Owens elmondása szerint, mikor távolugrásban győzött Hitler odaintett neki. Persze bizonyos, hogy a Führer enyhén szólva sem volt túl jó véleménnyel a fekete sportolókról, ezt azonban nyilvánosan nem fejezhette ki.
Hitler J. C. negyedik diadala után levélben is gratulált. Kevésbé közismert, hogy az USA elnöke Franklin D. Roosevelt sem fogadta személyesen az olimpia hősét, sőt még levelet sem írt neki.
Csak egy jellemző epizód az akkori Egyesült Államokból, hogy amikor fogadást adtak New Yorkban az olimpikonok tiszteletére, akkor Owensnek a teherliftet (!!!) kellett használnia a Waldorf Astoriában. Ezzel szemben a náci Németországban az emberek körülrajongták a fekete bajnokot, és az olimpiai faluban is együtt evett és lakott a többi sportolóval. Legnagyobb problémája tulajdonképpen csak az volt, hogy rendőri védelmet volt kénytelen igényelni a rajongók hada miatt.
Az olimpiai dicsőségek lecsengése után Owens hazatérve egy cirkuszban vállalt állást, hogy eltartsa családját – feleségét és három gyermeküket. Hol versenyt futott valakivel, aki előnyből indult vele szemben, hol meg egy versenylovat kellett lefutnia.
– vallotta később erről az időszakról.
Élete kisiklott, anyagilag padlóra került, csak akkor kezdtek egyenesbe jönni, amikor 1955-ben Eisenhower elnök kinevezte a sport nagykövetének. A hetvenes években aztán lassacskán rendeződni látszott a feketék helyzete, Owens élete is megváltozott. Kitüntetéseket kapott, körbe ünnepelte őt az amerikai társadalom, megbecsült emberként halt meg 1980-ban.
Tarics Sándor, aki tagja volt a berlini olimpián győztes magyar vízilabda csapatnak személyesen találkozott Owensszel. „Roppant jó fej, és csodálatos sportoló volt” – mondta róla.
