2019. augusztus 6., 14:20

Sok legyen a sörhab vagy kevés

A sörhab mennyisége amióta világ a világ megosztja a sörkedvelő közönséget. Országoktól és régióktól függően, egyesek a sok habot részesítik előnyben, mások viszont ragaszkodnak hozzá, hogy a folyékony rész teljesen kitöltse a poharat. A ma7 ezúttal néhány dunaszerdahelyi sörözőben járt, hogy megvizsgálja mennyi sörhabra számíthatnak a vendégek.

sorhab-nosztalgia-3.jpg
Galéria
+9 kép a galériában

Első állomásunk a szerkesztőség utcájában lévő Nosztalgia söröző volt. A hely nagyon kellemes atmoszférával rendelkezik. A retro stílusban berendezett belső téren kívül, a teraszon és a kertes részben is van lehetőségünk a sörözésre. A hagyományos kedvencekmellett vásárolhatunk a környékről származó kézműves söröket is. Egy korsóért 1,10 ‎€ fizettünk és 3,5 cm-nyi habot mértünk rajta.

Következő úticélunk a Bacsák utcai söröző volt. A berendezése és a hangulata is teljesen átlagos, a személyzet viszont nagyon barátságos. A sörhab mennyisége itt 1,5 cm volt, egy korsóért pedig 1‎€ fizettünk.

A városközpontban található a Tilos söröző, amely mediterrán hangulattal és világos, vidám színekkel várja az arra tévedőket. Mindenképp megemlítendő, hogy a székelyföldön népszerű Csíki sört is árusítják.A fél literes sör ára 1,50 €, a hab mennyisége pedig 2 cm.

A Rácsos sörözőre a város külső részében bukkanhatunk rá. Egy fél literes sört 1 ‎€ értékben vásároltunk, és összesen 2cm- nyi habot mértünk rajta.

A szerzők a Promedia Alapítvány újságíróutánpótlás- képzés programjának gyakornokai

sorhab-nosztalgia-3.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék