Skarlátvörös, de nem a kardinális ruhája
Az ókorban és a középkorban népszerű skarlát kelmét a kermesztetűből készült színezékkel festették. A skarlát eredetileg nem színt, hanem bármilyen élénk színű drága ruházatot jelentett, csak később kapcsolódott össze a ragyogó vörössel. Századokon át igen drága volt, csak uralkodók hordhatták. Később már könnyebb volt előállítani, és például a brit hadsereg tisztjeinek kabátját is a rovarból származó színezékkel festették. Egy 15. századi pápai rendelet óta a kardinálisok ruhája is ilyen színű. De mi a helyzet, ha a gyermekünk torka skarlátvörös?
A skarlát a zord, télies idő beköszöntével egyre gyakrabban üti fel a fejét. Míg az antibiotikumok elterjedése előtt a skarlát veszedelmes betegségnek számított, addig napjainkban legtöbbször enyhe lefolyású. Kisebb járványok azonban előfordulnak.
A tüszős mandulagyulladás a torokmandulák baktérium által okozott fertőzéses megbetegedése, amely általában együtt jár a felső légút egyéb részeinek gyulladásával.
A tüszős mandulagyulladás hároméves kor feletti gyermekek és a fiatal felnőttek esetében fordul elő leggyakrabban.
A torokmandulák gyulladását felnőttek esetében 90 százalékban, gyermekeknél 60-70 százalékban vírusok okozzák, ilyenkor nincs szükség antibiotikumos kezelésre. A mandulagyulladás kisebb, de annál fontosabb hányadát okozzák baktériumok, ezek közül is a leggyakrabban a Streptococcus pyogenes (gennykeltő streptococcus). Ha e baktérium által okozott mandulagyulladáshoz az egész testet érintő tünetek, bőrkiütések társulnak, skarlátról beszélünk.
A skarlát (más néven scarlatina vagy vörheny) heveny, baktérium által okozott fertőző megbetegedés. A 19. században nagyon súlyos kórképnek számított, ugyanis a betegségnek – antibiotikumok hiányában – körülbelül 20-30 százalékban végzetes következménye lett.
Emiatt a skarlátos betegeket kórházban kezelték, szigorú járványügyi rendelkezések betartása mellett. Manapság már enyhébb lefolyású esetekkel találkozunk, azonban javasolt a kezelést mihamarabb elkezdeni a késői szövődmények elkerülése céljából. A betegség cseppfertőzéssel terjed.
A fertőzés forrása lehet maga a skarlátos beteg, a tünetmentes, de a baktériumot hordozó személy, vagy az érintett egyén használati tárgyai. Leginkább a 3-10 év közötti korosztályt érinti, de felnőttkorban is kialakulhat. Az anyai eredetű ellenanyagok miatt csecsemőkorban meglehetősen ritka.
A skarlát lappangási ideje átlagosan 3 nap. Tünetei általában hirtelen kezdődnek, hidegrázással, magas lázzal. A gyermek torokfájásra panaszkodik, gyakran nehezített a nyelés. Kisgyermekeknél jellemző, hogy a betegség elején hányás, vagy hasfájás is jelentkezhet. A torok skarlátvörös, intenzíven gyulladt. A vérbő udvarral körülvett mandulák felszínén gombostűfejnyi, foltszerű sárgás-fehér lepedékszigetek tűnnek fel. A lágy szájpad vizenyős (ödémás), duzzadt, pontszerű bevérzésekkel tarkított. A nyelven rendszerint kezdetben fehér bevonat képződik, de a hegye és a széle haragos vörös. Néhány nap elteltével a lepedék letisztul, láthatóvá válik a nyelv szemcsézettsége és élénkvörössége; ez az úgynevezett málnanyelv.
A gyermek szája körül sápadt udvar jelenik meg, az orcákon bőrpír látható, valamint az állkapocs alatti nyirokcsomók fájdalmasan megnagyobbodhatnak.
1-4 nap múlva a törzsön és végtagokon, főként a hajlatokban apró gombostűfejnyi, grízes tapintatú, vörös kiütések jelennek meg, melyek nyomásra elhalványulnak. Ezek alapján a skarlát könnyen felismerhető, azonban fontos megemlíteni, hogy manapság egyre gyakoribb a szegényes bőrtünetekkel kísért betegség.
A bőrtünetet nem közvetlenül a baktérium, hanem az általa termelt toxin okozza. Kettő-négy héttel a betegség akut szakaszának lezajlása után a tenyéren, talpon nagylemezes, a törzsön finom hámlás észlelhető.
A jellemző klinikai tünetek segíthetnek a diagnózis felállításában. A laborvizsgálatok során emelkedett gyulladásos paramétereket találunk. A torokváladékból vett minta tenyésztése alátámaszthatja a kórokozó meglétét, de hiánya nem zárja ki a betegség fennálltát.
Szerencsés tény, hogy a skarlátot okozó baktérium a mai napig 100 százalékban megőrizte érzékenységét a penicillinre és annak származékaira, így hatékonyan kezelhető. Az antibiotikum szedése legalább 10 napig, rendszeres időközökben, általában 8 óránként indokolt. Penicillin túlérzékenység esetén más csoportba tartozó antibiotikumot, makrolidot ír fel az orvos. Fontos továbbá a megfelelő folyadékpótlás, valamint a láz- és fájdalomcsillapítás. A nyelés könnyítésére sós gargalizálás, esetleg gyulladásgátló, fájdalomcsillapító és helyi érzéstelenítő hatású torok spray alkalmazható.
Ne feledkezzünk meg a megfelelő higiénés szabályokról, hogy megelőzhessük a betegség terjedését. Ide tartozik a gyakori kézmosás, a szellőztetés, valamint a beteg elkülönítése, használati tárgyainak fertőtlenítése.
Az antibiotikumos kezelés kezdetétől számítva a beteg már a 2. naptól nem fertőz, kezelés nélkül azonban csak a harmadik hét után válik fertőzésmentessé. A skarlát átvészelése után általában védettség alakul ki a szervezetben a kórokozóval szemben. Némely esetben azonban a betegség ismétlődhet, mivel a skarlátot okozó baktériumnak több alcsoportja is van. Védőoltás (aktív immunizálás) nem áll rendelkezésünkre a betegség megelőzése érdekében.
Az időben elkezdett és megfelelő ideig tartó kezelés eredményeként a gyógyulás teljes szokott lenni. Ellenkező esetben korai szövődményként a mandulák körül tályog, gennyes középfülgyulladás, melléküreg-gyulladás, vagy tüdőgyulladás jelentkezhet. Késői szövődményként a reumás lázzal járó ízületi megbetegedés, szívizomgyulladás, a vesegyulladás (poststreptococcalis diffúz glomerulonephritis), valamint a központi idegrendszer érintettsége (chorea minor) is megemlítendő.
Ezeket az állapotokat az immunrendszer a kórokozóra adott válaszreakciója okozza négy-hat héttel a betegség kitörése után. Ilyen szövődmények ma már igen ritkán alakulnak ki.
Ezek után talán mindannyian egyetértünk: szép a skarlátvörös a brit egyenruhán, a kardinálisok palástján, de semmiképp nem a gyermekünk torkán!
Megjelent a Magyar7 hetilap 46. számában.
