Segítsünk Andráskának!

Szabados Kati 2019. szeptember 11., 17:35

Dunaszerdahelyen folytatódik a Komáromban elkezdett vándorkiállítás, amellyel a galántai Póda Andráska gyógykezelésére kívánnak anyagi támogatást gyűjteni a Csollár Nelli festőművész köré csoportosult amatőr festők. A tárlat a MAX üzletház folyosóján tekinthető meg szeptember folyamán.

Fotó: Szabados Kati

A már kétéves kisfiú merev és zsugorodott inakkal, izmokkal született. A törzse mellé húzódott lábait egyáltalán nem, a kezeit is csak részben tudta mozgatni. Hogy talpra tudjon állni és teljes életet tudjon élni, rengeteg műtétre, rehabilitációra van szüksége. Ezeket a hazai klinikák nem vállalták, így a család Magyarországon és Németországban kereste meg a megfelelő szakembereket.

Csollár Nelli portréja a beteg kisfiúról Fotó: Szabados Kati

Az elmúlt nyáron nagyon fontos műtéti beavatkozásokon esett át Andráska, amelyeknek köszönhetően életében először a talpára tudták állítani. Igaz, hogy csak ortézis segítségével és rövid ideig, de mégis sikerült neki megállnia a lábán. A műtét után pár napra hazajöttek, de kontrollvizsgálatok és rehabilitációk hosszú sora várja még a kisgyereket Németországban és Magyarországon.

Jótékonysági kiállítás-sorozattal a nagybeteg Andráska gyógyulásáért
A karvai származású, jelenleg Esztergomban élő Csollár Nelli festőmester és tanítványainak munkáiból Szeretet címmel nyílt jótékonysági kiállítás június 7-én a komáromi Csemadok Galériában. 

Képgalériánk:
Andráska először állt meg a saját lábán. Fotó: Facebook

Az először megműtött jobb lába 12 hétig volt gipszben, mert miután megműtötték a bal lábát is, a két lábacskát egymáshoz rögzítették, mesélte el portálunknak a család barátja, Pálinkás Ildikó. Elmondta, hogy az izmok nagyon elgyöngültek ez alatt az idő alatt. A végtagok nyújtása érdekében az inakat, idegeket bevágták a műtét során, tehát nagyon sok rehabilitációra, masszázsra és tornára lesz szüksége a kisfiúnak, hogy fokozatosan használni tudja a lábait, állni és járni is tudjon.

Képgalériánk:
Andráska kedvenc plüssálatkája is Fotó: Facebook

Andráska kezei is sérültek, könyökben nem tudja hajlítani és a csuklója sem mozog megfelelőképpen, Ennek ellenére imád festeni a gyerek, nagy ecsettel, nyújtott kézzel viszi fel az élénk színű festéket a vászonra. Miközben szépen beszél is már a nagyon értelmes kétéves, sőt, örömmel énekel is. Nagy kedvence most a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű dalocska.

Képgalériánk:
Fotó: Szabados Kati

A legutóbbi hosszú, németországi kezelés során főleg énekléssel tudta őt szórakoztatni az édesanyja, aki, természetesen, mindenhová elkíséri a fiát. Sajnos, a fiatal szülőkre nagy anyagi terheket ró a gyermek gyógyíttatása, ezért döntött úgy az Esztergomban élő Csollár Nelli festőművész, hogy tanítványaival együtt segít a családnak. A jótékonysági festésekből és a festmények eladásából befolyt összeggel támogatják Andráska gyógykezelését. Az első tárlatot Komáromban szervezték meg június elején, amelyről portálunkon is tudósítottunk

Fotó: Szabados Kati

Komárom után Dunaszerdahelyen láthatók a képek a MAX üzletház folyosóján, de további helyeken is szeretnék majd bemutatni tárlatukat a festők. Aki szeretne a képek megvásárlásával segíteni a nehéz helyzetbe jutott családnak, az a következő telefonszámokon

0903 268891,  0903 271300, 0908 152345

vagy a közösségi hálón  jelezheti szándékát, tájékoztatta portálunkat Pálinkás Ildikó, akinek munkái szintén megtekinthetők a kiállításon.

Fotó: Szabados Kati

 

0 HOZZÁSZÓLÁS