2018. január 14., 08:52

Saját regényével ajándékozta meg szeretteit a 12 éves Drozd Ádám

KOMÁROM. Miközben akadnak, akik vészharangokat kongatnak a könyvek felett, s az ifjabb nemzedék képviselőit alig tudják rábírni egy-egy kötet elolvasására, a mindössze 12 éves komáromi kamasz, Drozd Ádám Titanic címmel megírta első regényét. Abban a Jókai Mór Alapiskola hetedikes tanulója barátaival együtt éli át a luxushajó 1912-es katasztrófáját. Nemrég megjelent műve kapcsán portálunk mikrofonvégre kapta őt, hogy olvasóközelbe kerüljön az immár újabb történeteket papírra vető írópalánta.
201801131533450.da01.JPG
Galéria
+3 kép a galériában

- Mit jelentenek számodra a könyvek? Olyan srácként képzeljünk-e el téged, aki kiskorától kezdve szívesen és sokat olvas, illetve gyakran tér be a könyvesboltokba és a könyvtárakba?

- Nálunk otthon nagyon sok könyv van. Anya sokat olvasott nekem kiskoromban, és én már akkor szerettem a könyveket lapozni, amikor még nem is tudtam olvasni. Szeretek olvasni, egy-egy kedvenc könyvemet egy nap alatt képes vagyok befalni. Könyvesboltba gyakran járok. Könyvtárba nem.

- Kik a kedvenc íróid, költőid, s miért éppen ők? A szüleid igyekeznek-e valamiképp befolyásolni az irodalmi ízlésedet?

- Vannak könyvek, amelyeket a szüleim vagy a bátyám ajánlott, de nem mindegyiket olvastam el. Szeretem a kalandregényeket. A kedvencem Irene Adler Sherlock, Lupin és én sorozata, amelynek minden magyarul megjelent része megvan. Olvasok görög és római mondákat, sok Agatha Christie krimit is elolvastam már.

- Sok kamasz próbálkozik versírással. Neked is volt „költőpalánta-korszakod“, vagy mindjárt a mélyvíznek számító regényírást választottad? Mióta kacérkodtál egy saját könyv megírásával?

- Nem írtam verseket. Az iskolában mindig jól ment a fogalmazás, az alsótagozatos tanító néni gyakran megdicsért. Három vagy négy évvel ezelőtt kezdtem rövidebb történeteket írni. A Titanic az első hosszabb próbálkozásom, közel egy éven át írtam.

- 2017-ben emlékeztünk meg a Titanic luxushajó katasztrófájának 105. évfordulójáról. A téma aktualitása, illetve a jubileumi kötetek megjelenése, a tematikus kiállítás, netán a legendás film vagy más befolyásolta történeted kiötlését?

- A Titanic már évekkel az évforduló előtt érdekelt, kerestem róla képeket, könyveket és más kiadványokat. Elolvastam a túlélők visszamelékezésiből írt kötetet, megnéztem sok dokumentumfilmet, két filmes feldolgozást és sok képes kiadványt. Három éve, mikor Poprád mellett voltam gyógyfürdőben, egy szlovák nyelvű albumot is megvettünk, mert sok fénykép és rajz szerepelt benne az óriásgőzösről. A Titanic-kiállítást Pozsonyban néztem meg, mikor osztálykiránduláson voltunk. A könyvet pedig már 2016-ban elkezdtem írni.

- Állítólag önmagadat is beleírtad a regényedbe. A többi szereplőt kikről mintáztad, s történetük hasonlít-e az egykori utasok által átélt tragédiához?

- A regény négy főszereplőjét létező személyekről mintáztam. Három volt osztálytársamról és magamról. A történet maga, természetesen, a fantáziám szüleménye. De persze, a szereplőim nem kerülhetik el a Titanic sorsát, ők is megélik a katasztrófát, annak minden szörnyűségével.

- Titokban vagy szülői, esetleg tanári tanácsokkal megerősítve készült-e a könyved, s mennyi időt vett igénybe a megírása?

- Egyedül írtam a könyvet. A szüleim tudták, hogy írok, de nem engedtem, hogy bárki is elolvassa, amíg nem volt kész. Utána adtam oda anyának, hogy mondjon róla véleményt.

- Az eddigi életed legszebb karácsonyi ajándéka is lehet, hogy megjelent a könyved. Te hogyan látod első művedet? Kik segítették borítótervezőként, illusztrátorként... annak elkészülését, és milyen érzés volt nyomdafrissen kézbe venni?

- Nagyon meglepődtem, mikor a kezembe foghattam a könyvet. Sejtettem, hogy valami készül, mert anya (szerk.megj.:Padlovics Ágnes) kérte, hogy válasszam ki a kedvenc betűtípusomat, meg újraolvasta az egészet, javítgatta – úgy mondta, korrektúrát csinál. De mikor láttam a kész könyvet, alig hittem a szememnek. Nagy öröm volt. A borítót Adrián bátyám rajzolta, a tördelést anyu egy régi munkatársa segítségével csinálta. A fényképet fotós édesapám (szerk.megj.: Drozd Milán) készítette rólam.

- Hány példány jelent meg a Titanicból, s azokat már szétkapkodták-e a rokonok és a barátok, vagy valahol még beszerezhető? Terveztek-e utónyomást?

- Negyven példány készült a könyvből, a rokonoknak, jóbarátoknak szántuk karácsonyi ajándékként. De mikor felraktuk a közösségi oldalra, hogy könyvet írtam, nagyon sokan kerestek, két nap alatt szétkapkodták. Otthon is csak egyetlen példány maradt. Már írjuk azok névsorát, akik szeretnének kapni a könyvből – lesz utónyomás.

- Újabban hogyan viszonyul hozzád a környezeted – például ösztönöz-e arra, hogy ezentúl is az írott szóval foglalkozz, s a barátod vagy az irigyed lett-e több?

- A szüleim mindig biztattak, hogy írjak, ha van kedvem hozzá. A tanáraim, barátaim nagyon meglepődtek, mikor megtudták, hogy könyvet írtam. Az osztálytársaim közül olyanok is beleolvastak, akik egyébként nem nagyon olvasnak könyveket. Sokan gratuláltak. Irigységgel nem találkoztam.

- A közeljövőben író-olvasó találkozókon történő bemutatkozás netán további könyvek megírása vár rád?

- Egyelőre két helyre hívtak, hogy beszéljek a könyvről. Mindkét helyen korombeli gyerekekkel találkozom majd, és nagyon izgulok, hogy milyen is lesz. Ami az írást illeti, jelenleg két történeten dolgozom. Az egyik a szintén tragikus sorsú Britannic-ról szól, a másik egy titokzatos házról...

- Foglalkoztat-e a gondolat, hogy jelentkezz a diákok részére kiírt irodalmi pályázatokra, vagy nem vonz az ilyen jellegű megmérettetés?

- Nem szoktam ilyenen gondolkodni. Szerintem az a fontos, hogy érdekeljen és örömet szerezzen az, amit csinálok. Így vagyok a francia nyelvtanulással is. Senki sem noszogatott, én akartam megtanulni. Nem volt könnyű franciatanárt találni – végül sikerült, már két éve tanulom ezt a szép nyelvet.

- Még csak hetedikes alapiskolás vagy. Már érlelődik-e benned a gondolat, hogy majd melyik középiskolába felvételizz, illetve milyen pályát válassz? Esetleg más művészeti ágak is vonzanak?

- Szeretek írni, fotózni, rajzolni. Érdekel a történelem, a régiségek. Gimnáziumba szeretnék menni, aztán pedig főiskolára – de még nem tudom pontosan, milyenre.

201801131533450.da01.JPG
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.