Robert Burns, a skótok nemzeti költője 230 éve halt meg
Kétszázharminc éve, 1796. július 21-én, ezen a napon hunyt el Robert Burns, Skócia nemzeti költője, aki főként skót dialektusban írt versei és dalai révén vált ismertté és kedveltté világszerte.
A skóciai Alloway-ben egy igen szerény körülmények között élő gazdálkodó család legidősebb gyermekeként született 1759. január 25-én. A szülők rajta kívül még hat gyermeket neveltek, s - bár anyagi lehetőségeik szűkösek voltak - fiaiak mellé tanárt fogadtak, aki elemi ismeretekre tanította őket. A kis Robert szívesen tanult, sokat olvasott, ismerte és szerette Shakespeare, Milton, Dryden és Pope műveit. Ő is próbálkozott verseléssel, de apja 1784-es halála után a birtok minden gondja a nyakába szakadt, s keményen dolgoznia kellett, hogy a népes családot eltartsa. A nehéz munka mellett az írás, a baráti társaság és a szerelem kínált számára kikapcsolódást. Nem vetette meg a jó italokat, a mutatós helyi lányokat, számos szerelmi viszonyából több gyermeke született.
A szabadon gondolkodó fiatalember gyűlölte az álszentséget, szembeszállt az egyenlőtlenségekkel.
Érzései, gondolatai kifejezésére és pusztán a szórakoztatás kedvéért is verseket írt. Tudatos mestere volt a szónak, feljegyzései szerint kezdettől fogva érdekelték a verselés technikai kérdései. 1786-ban szerelmes lett Jean Armourbe, egy helyi kőművesmester leányába, akit feleségül is akart venni, miután a lány terhes lett, de az apa nem engedte a házasságot. Közben a birtok is veszteségessé vált, és Burns elkeseredésében Jamaicába akart költözni. Az úthoz azonban pénz kellett, így műveiből összeállított egy verseskötetet Versek, nagyobbrészt skót népnyelven címmel, és Kilmarnock városában kiadatta 1786-ban. A könyv elsöprő sikert aratott, a közönség és a kritikusok is rajongtak érte, és ez otthon tartotta a költőt. Bejárta Skóciát, majd Edinburgh-ban kötött ki, ahol előkészítette második kötetét. Ez is siker volt, ám Burns - belefáradva a kalandokba és szerelmi afférokba - már csak nyugalomra vágyott. 1788-ban letelepedett a Dumfrieshez közeli Ellisland farmon, feleségül vette Jane Armourt és folytatta a gazdálkodást.
Érdeklődése egyre inkább a népköltészet felé fordult, lelkesen vett részt a dalok felkutatásában, szerkesztésében, olykor átírásában, és hamarosan ő lett az 1787 és 1803 között megjelenő Skót Zenei Múzeum című kiadvány szerkesztője.
Szenvedélyes levélíró is volt, kora számos irodalmi, szellemi nagyságával állt kapcsolatban. A farm és az írás nem nyújtott fényes megélhetést, ezért 1789-ben kénytelen volt munkát vállalni, finánc lett a vámhivatalban. 1791-ben családjával beköltöztek Dumfriesba, ahol Burns tovább folytatta addigi tevékenységét.
A szertelen életmód, a napi gondok és a kemény munka felőrölték egészségét, 1796. július 21-én, alig 37 évesen szívroham végzett vele.
A sors kegyetlen fintora, hogy temetésének napján, 25-én született meg legkisebb fia, Maxwell. Noha az irodalmárok szerint költői ereje leginkább szatíráiban és verses leveleiben mutatkozik meg, tevékenységének csúcspontját dalai jelentik, amelyeket már ismert dallamokra írt, és amelyekben a skót népnyelv szavait, fordulatait tette közkinccsé. Magyarországi népszerűségéhez hozzájárult, hogy kiváló költők - Arany János, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Weöres Sándor - tolmácsolták verseit. Megzenésítette a Kaláka együttes is, a különböző kívánságműsorok talán legtöbbet kért szerelmes verse is Burns-darab, a John Anderson, szívem John.
Egy korábbi skót népi dallamra 1788-ban írt verse, az Auld Lang Syne angol nyelvterületen búcsúzáskor és újévkor szinte mindig felcsendül, 2020. január 29-én, miután az Európai Parlament jóváhagyta az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból, az EP tagjai ezzel a dallal búcsúztak el a brit képviselőktől. 2019-ben, születésének 260. évfordulóját a 2005-ben alakult Robert Burns Nemzetközi Alapítvány szervezésében zenés, táncos, irodalmi és jótékonysági programokkal ünnepelték Budapesten.
Érdekesség, hogy a születésnapja alkalmából évente rendezett Burns-vacsorán a hagyományos skót húsétel, a "haggis" a fő fogás Skócia-szerte. A haggist ő tette halhatatlanná hozzá írt ódájában - a lakoma kezdeteként mindig elhangzik az Address to a Haggis (Beszéd egy haggishez) című híres költeménye, az esemény pedig az Auld Lang Syne éneklésével zárul. Tiszteletére 1985-ban a Merkúron egy krátert is elneveztek róla.
