Riválisok XIII.: A Konyak meg a Bélszín - I. rész
„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” írta Thomas Mann a József és testvéreiben. A sors fura fintoraként 250 évvel ezelőtt, ebben a „mély kútban” három hónapos különbséggel, 1769-ben megszülettek mai történetünk főszereplői.
A korzikai Napóleon Bonaparte és a dublini Arthur Wellesley, Wellington hercege a csatamezőn szemtől-szemben csak egyszer találkoztak, 1815-ben a belgiumi Waterloonál csaptak össze, a helyszín a döntő nagy csaták jelképévé vált. Azóta, ha egy hadvezér vagy politikus „Waterloojáról” beszélünk, akkor tudjuk, nem csak egy sima vereségről van szó.
A későbbi francia császár Napoleone di Buonaparte néven született, 1769. augusztus 15-én Ajaccio városában, Korzikán. Hét testvére volt, akikről már uralkodóként gondoskodott – különféle címekkel ruházta fel őket. Bátyja például nápolyi és spanyol király is lett, egyik öccsének pedig holland királyi címet adott.
Korzikát a történelem során többen birtokolták, a franciák nem sokkal Napóleon születése előtt foglalták el a szigetet, majd egy kisebb lázadás leverése után meg is szilárdították ott hatalmukat.
Napóleon még nem volt tíz éves, amikor Franciaországba került katonai iskolába. A franciául alig beszélő fiú kitűnő volt matematikából, történelemből, földrajzból, rengeteget olvasott. Kortársaival azonban nehezen találta meg a közös hangot, magányosan élt. Tizenhat évesen tette le a tiszti vizsgát – tüzér alhadnagy lett. Tehetsége egyre jobban megmutatkozott, fokozatosan haladt előre a ranglétrán. Nem tudni mi lett volna vele, ha nincs a francia forradalom és a zavaros idők. 1793 végén az ő tervei alapján foglalták vissza Toulont a francia csapatok a britektől.
A harcok során megsebesült, de ezután dandártábornokká léptettek elő. Tisztában volt vele, hogy további emelkedésének záloga az, hogy megfelelő támogatói, pártfogói legyenek. Mikor Párizsban királypárti felkelés tört ki, nyugodt szívvel adott parancsot a tömegbe lövetésre. Ennek köszönhetően is kinevezték az itáliai francia seregek parancsnokává. Egyik őrmestere szerint sem külsejével, sem ruházatával, sem viselkedésével nem nyerte el tetszésüket. Voltak, akik csak „touloni madárijesztőként” emlegették. Győzelmei, sikerei azonban hamar megkedveltették őt katonáival, és madárijesztőből hamarosan az óriási népszerűségű „kis káplárrá” vált. Akik a termetén élcelődtek, jelezte az egyfejnyi különbség egészen hamar kiküszöbölhető.
Napóleon-komplexusos volt-e Napóleon?
1804-ben császárrá koronázta magát VII. Pius pápa jelenlétében. Napóleonnak pár évvel a megkoronázása után megromlott a viszonya a pápával. Ennek pedig magyar vonatkozású vetületei is vannak. 1809-ben megszüntette Napóleon az Egyházi Államot, Rómát és környékét pedig Franciaországhoz csatolta. Erre válaszul VII. Pius kiközösítette őt az egyházból, bár nem valószínű, hogy ettől a „kis káplárnak” álmatlan éjszakái lettek volna. Sőt le is tartóztatták a pápát, és házi őrizetben tartották.
Az oroszországi hadjárat kudarca és a lipcsei csatavesztés után 1814 tavaszán VII. Pius visszatérhetett Rómába. Ekkor lép be a történetbe Horváth Nepomuki János a ráckevei jobbágyból lett huszárkapitány. Ugyanis ő és a százada kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy visszakísérje Rómába Őszentségét. Az Alpokon való átkeléskor a didergő pápát saját köpenyével takarta be a hideg ellen. A jelenet ma is látható a Vatikánban egy falfestményen.
A legendák szerint ő volt Petőfi híres János vitéze, gyermekkori szerelme pedig ki más lehetett, mint Juliska. Ugyanis Jánost anyja halála után nagybátyja nevelte, akinek volt egy Juliska nevű lánya.
E kis kitérő után térjünk vissza Napóleonhoz. A császár legkérlelhetetlenebb ellenfele Anglia volt, a brit szigeteket sosem tudta elfoglalni, köszönhetően a brit flotta erejének. Az angolok voltak azok, akik folyamatosan szervezték a szövetségeket Napóleon ellen. A császár a kontinentális zárlattal próbálta megtörni az ellenállásukat, vagyis megtiltott bármiféle kereskedelmet a szigetországgal. A blokádhoz szinte egész Európa csatlakozott, természetesen nem önszántából.
