2018. november 14., 12:59

Rekordáron kelt el egy rózsaszín gyémánt

Rekordáron, több mint 50 millió dollárért kelt el a Pink Legacy elnevezésű rózsaszín gyémánt - közölte a Christies aukciósház a kedd esti árverés után.

Pink Legacy gyémánt
Fotó: TASR/AP

Rózsaszín gyémánt karátjáért még soha nem fizettek ennyit a Christies szerint.

Az új tulajdonos Harry Winston neves amerikai ékszerész lett.

Az aukciósház előzetesen 30-50 millió dollárt várt a majdnem 19 karátos, négyzetes csiszolású kőért, melynek színintenzitása - ami arra utal, hogy milyen erősen mutatkozik meg a szín a gyémántban - "élénk fantázia", a lehető legjobb.

A drágakő hosszú ideig a De Beers bányakonszern egykori tulajdonosa, az Oppenheimer család birtokában volt. Több mint száz éve találták Dél-Afrikában, és valószínűleg az 1920-as években munkálták meg, azóta nem változtattak rajta. Az eladó kilétét az aukciósház nem hozta nyilvánosságra.

A drágakő a Christies őszi genfi ékszeraukciójának fénypontja volt, a megjelentek tapsban törtek ki a leütési ár elhangzásakor. A kő végül a járulékokkal együtt 50,375 millió dollárért kelt el.

Rahul Kadakia, a Christies ékszerosztályának nemzetközi vezetője szerint az aukciósház 251 éves történetében csak négy élénkrózsaszín gyémántot adott el, melyek tíz karátnál többet nyomtak.

"A kő a gyémántok Leonardo da Vincije" - mondta Francois Curiel, a Christies franciaországi elnöke.

A Pink Legacy karátonkénti eladási ára 2,6 millió dollár lett, megdöntve az eddigi világrekordot, amit egy sokkal nagyobb, több mint 50 karátos rózsaszín kő tartott 2,1 millió dolláros karátonkénti árral - mondta Curiel.

Az ékszerárverés szerdán folytatódik, licitálni lehet többek között Marie Antoinette francia királynő egyik ékszerére, mely kétszáz éve nem volt nyilvánosan látható.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.