Rejtélyes gyilkosság a vonaton
Az alábbi történetet akár Agatha Christie, az egyik legjelesebb krimiszerző is írhatta volna, de ő inkább az Orient Expressre képzelt el egy véres leszámolást, a Budapest-Kecskemét között döcögő személyvonaton történtek híre talán el sem jutott hozzá, jóllehet az ügyről a német és az angol nyelvterületen is beszámoltak az újságok.
Előbb lássuk a tényeket. 1931. március 27-én az éppen Cegléden várakozó szerelvény utasai arról értesítették a jegykezelőt, hogy az egyik bezárt ajtajú kupéból nyöszörgést hallanak. A kalauz az egyik ülésen eszméletlenül fekvő férfit talált, akinek a feje csupa vér volt, de körülötte is véres volt minden. Később a férfi magához tért és közölte, hogy ő Steinherz Rudolf 51 éves kecskeméti borkereskedő. A kupéban egy szőke hajú fiatalemberrel utazott együtt, egy bizonyos Kovács Ferenccel, aki kalapáccsal őt többször fejbe ütötte.
Steinherzet ezután kórházba szállították, ahol másnap este belehalt súlyos sérüléseibe. Előtte még további részleteket tudott elmondani a rendőrnyomozóknak, így személyleírást is adott. Fontos részlete volt a vallomásának, hogy előző nap, március 26-án egy budapesti szállodában voltak együtt, Steinherz szerint arról egyezkedtek, hogy a másik férfi állást szerez Steinherz kertészként kitanult fiának a Rotschildok kertészetében. A nyomozás során először is megtalálták a tettes véres kabátját a ceglédi állomás környékén, majd a gyilkos fegyver: a kalapács is előkerült. A rendőrök a budapesti szállodában is jártak, ahol a vendégek adatait tartalmazó könyvben valóban szerepelt egy Kovács Ferenc nevű személy, akit aztán megpróbáltak budapesti munkahelyén megtalálni. Utóbb kiderült, hogy a szállodában Steinherz nem ezzel a férfival volt, mivel a végül előkerített Kovács alibit igazolt és a fényképe alapján sem a szálloda alkalmazottjai, sem a vonat kalauza nem ismerte fel. Nyilván az illető álnevet használt és mint utóbb kiderült még anyja nevét is „kölcsön vette” egyik kecskeméti ismerősétől. A rendőrök ekkor még arra is gyanakodtak, hogy Steinherznek – ahogy diszkréten fogalmaztak – különös férfikapcsolatai lehettek. A korabeli sajtó részletesen tárgyalta az esetet, ezért érdekes azt is követni, milyen feltételezések fogalmazódtak meg, hogy aztán ezeket másnap már cáfolják és egy újabb verzióval álljanak elő.
Az egymásnak ellentmondó vallomásokból és a sok mozaikból végül mégis csak sikerült összerakni a képet. A tettes is megkerült, egy bizonyos Fischl Frigyes (fényképe alapján a kalauz és az utasok is egybehangzóan állították, hogy ő utazott együtt Steinherz-cel a vonaton). Őt Bécsben fogták el egy szálloda előtti padon. A 17 éves fiatalember már gyerekkora óta ismerte a nagyvállalkozót és elmondása szerint Steinherz kérte fel őt, hogy ölje meg. Erre végül a személyvonat kupéjában került sor, ahol az áldozat maga adta Fischl kezébe a kalapácsot, majd egy kendőt terített az ülésre, arra lefeküdt és megmutatta az elkövetőnek, hová üssön.
Ez a verzió eleinte hihetetlennek tűnt, de később olyan tények merültek fel, amelyek ezt megerősítették. Steinherz belebukott az egyik vállalkozásába, hatalmas veszteségek érték, ezért azt találta ki, hogy nagy összegű életbiztosítást köt (mint kiderült, többet is), hogy halála után családja megkapja ezt a pénzt. Öngyilkosságot nem követhetett el, mert abban az esetben nem járt volna neki biztosítás. A nem éppen eszes Fischlt azzal vette rá a tett elkövetésére, hogy 5000 dollárt ígért neki, amit majd Bécsben fog megkapni. Előlegként adott neki némi pénzt és a nála lévő aranytárgyakat is Fischlnek ajándékozta, de a megadott bécsi cím hamisnak bizonyult és ebben a helyzetben csaptak le rá az osztrák rendőrök. Steinherzet később exhumálták és a szervezetében nagy mennyiségű nyugtatót mutattak ki, ami azt támasztotta alá, hogy minél kisebb fájdalommal szerette volna elszenvedni a kalapácsütéseket.
Steinherz „előremenekülésének” egy másik oka is volt: egy sikkasztási ügyben bírósági tárgyalás várt rá, amelyet így szeretett volna elkerülni. A magyar hatóságoknak sok fejtörést okozott ez a rejtélyes gyilkosság, emiatt még a külföldi sajtó is sokat foglalkozott vele. A magyarországi lapokban folyamatosan követték a fejleményeket és arról is hírt adtak, hogy a tettest végül három év börtönre ítélték.
A történetre a nagy magyar író Karinthy Frigyes is reagált, az ügyet egy szellemes írásában foglalta össze, amelynek a Kőszívű ember (Steinherz) címet adta:
