2020. augusztus 26., 14:15

Puskás Ferenc Törökországban: Pendik, Isztambul

Puskás Ferenc (1927-2006) emlékét – mint arról sorozatunkban már beszámoltunk – a világ jó néhány országában örökítették meg szobrokkal, táblákkal. Több mint két esztendeje közéjük tartozik Isztambul egyik kerülete is…

Fotó: Archívum

2017 nyarán ugyanis Kispest testvértelepülésén, Pendikben ünnepélyesen felavatták a Török-Magyar Barátság Parkját, amelynek egyik nevezetessége a világszerte talán legismertebb magyar, Puskás Ferenc mellszobra. A térplasztikát Kristóf Lajos szobrászművész készítette, és a budapesti vendégdelegáció részéről Gajda Péter kispesti polgármester adta át pendiki kollégájának, Kenan Sahinnak. A parkban külön tablókon mutatják be a látogatóknak a török földön is híres egykori balösszekötő életútját, a közel tízezer négyzetméteres területen futballpályát is kialakítottak, ami ugyancsak Puskás nevét viseli.

 

puskás
Fotó:  Archívum

A gesztus nem volt egyoldalú. A testvérvárosi kapcsolatot 2010-ben létesítette a két kerület vezetése, 2012 -ben pedig Kispesten ünnepélyes keretek között egy új park került átadásra, amely a köztudatba Atatürk parkként került be.

Itt avatták fel ugyanis a modern Törökország megteremtője, Mustafa Kemal Atatürk mellszobrát, ezt Pendik polgármestere ajánlotta fel Kispest részére. A kölcsönös kapcsolatok kiépítése során gazdasági és ifjúsági programokat szerveztek az elmúlt években. Megrendezésre került egy kétoldalú beruházási lehetőségeket bemutató konferencia, illetve az ifjúsági program keretében eddig 104 kispesti és 116 pendiki diák és kísérő vett részt kölcsönös nyári csereprogramon.

Pendik, Isztambul egyik kerülete a Boszporusz parti nagyváros ázsiai oldalán fekszik. Kartal és Tuzla között. Az első ismert neve Pantikapion vagy Pantikapeun volt, a római időkben Panticio/Panticia néven ismerték, a bizánci korban ez Pantichionra módosult. A Pendik nevet az oszmán időkben kapta. Lakossága ma mintegy 625 ezer fő. Az 1970-es években még vidéki térségnek számított, távol esett a várostól, ma már azonban pezsgő bevásárló kerület, ahol a látogató találkozhat az európai és az ázsiai kultúra gazdagságával.

A két partnertelepülés közötti barátság az elmúlt hónapokban is figyelmet kapott a médiában: a Magyarországon hivatalos látogatást tett török elnök felesége magánprogramja során felkereste a kerületet és tízmillió forintos adománnyal örvendeztette meg az egyik kispesti óvodát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.