Popeye bicepsze és a lebegő ladikok Máltáról
Málta nyári úticélnak biztos választás, mivel minden generáció megtalálja ott a saját maga számítását, ráadásul a napfényes napok száma errefelé a legmagasabb. Az ne zavarjon minket, hogy a sziget relatíve kicsi, hiszen órán belül bárhová eljuthatunk, persze mindezt autóval. A tömegközlekedést a felejtős kategóriába sorolnám e téren. Amilyen apró a sziget annyival több látnivaló ékesíti. Hosszú listát írhatnánk arról, mi mindent lehet itt megnézni. Már a legutóbbi két írásomban is vele foglalkoztam, így gondoltam, amolyan záróakkordként hozzátolok még pár helyszínt, így alakul végül egésszé a máltai összkép.
Három helyszínre kalauzolnak a mostani sorok. Mindegyik teljesen más arcát mutatja a szigetnek. Az egyik játékos és filmes, a másik vadregényes természeti táj, a harmadik pedig a hagyományos máltai élet egyik utolsó bástyája. Kezdjük a sort a család legkisebb tagjának nagyon is tetszetős Popeye Village bejárásával, majd innen tegyünk laza túrát a Riviera Beach aranyló homokpartján, majd zárjuk a sort Marsaxlokk piciny városával, amely a halászatáról várt híressé.
Az erőt adó spenótot bekészíteni és csekkoljunk be Popeye Village miliőjében. Eredetileg nem turistacsalogató komplexumnak épült, hanem az 1980-as Popeye című film díszleteként, amelyben Robin Williams alakította Popeye-t. A kis falut 1979-ben, mindössze hét hónap alatt emelték fel az Anchor Bay festői öblében. A forgatás után nem bontották le, inkább megőrizték, így mára komoly forgalmat generált látványosságá nőtte ki magát. A színes faházak ma is pontosan úgy állnak a sziklás öbölben, mint bő negyven évvel ezelőtt. A belépővel bejárható a filmes díszlet és megtekinthető a Popeye-múzeum. Pancsolni a hűs tenger vizében is van lehetőség, természetesen mi szintén éltünk ezzel a kiváltsággal.
A fürdésről ezután sem mondtuk le. A Riviera Beach – hivatalos nevén Għajn Tuffieħa – sokak szerint Málta legszebb természetes strandja. Ezt már hat évvel ezelőtt is tanúsíthattam és idén sem veszített arculatából. Kristálytiszta tengere és a vöröses sziklák között megbúvó öble egészen más hangulatot áraszt, mint a sziget zsúfoltabb üdülőhelyei. A strandot hosszú lépcsősoron lehet megközelíteni, de a fáradtság minden lépést megér. A magasból lenyűgöző kilátás nyílik a Földközi-tengerre, naplementekor különösen varázslatos a látvány.
A víz lassan mélyül, kiváló úszásra, a környező sziklák pedig remek túrázási lehetőségeket kínálnak. Erről a rögtönzött túraakcióról bizony nem mondtam le, így míg a család csajos szekciója a tengerben, addig én izzadva panorámavadászatra invitáltam magamat. Ilyenkor persze megkapjuk a hőn vágyott kilátást és ez most sem volt másképpen. Azok a kontúrok örökké megüllepedtek az emlékezetemben. Kajálásra a tengerpart mellett szintén van lehetőség. A nap sugarai fokozatosan veszít erejéből, közeledik a naplemente, a tenger vize morajlik - efféle felállásban lesz lehetőséged elfogyasztani a vacsorádat, persze ha meglesz az akarat, hogy elrepülj hozzá.
Ezen rövid írásom utolsó szereplője Marsaxlokk lesz. Ezt a cuki halászfalut a sziget keleti szegletében lehet megtalálni. Málta tengeri kultúrája itt összpontosul. A kikötőben százával megtalálhatóak a színes luzzu halászhajók, amelyek jellegzetes festett „Ozirisz-szemekkel” díszítettek. A máltaiak szerint ezek szerencsét hoznak és megvédik a halászokat a tengeren. A falu legélénkebb napja a vasárnap, amikor megrendezik a híres halpiacot. Ilyenkor a part menti sétány megtelik frissen kifogott hallal, helyi termékekkel és kézműves árusokkal. A kikötő éttermei a sziget legjobb tengeri fogásai közé tartoznak - kardhal, polip, tintahal és grillezett tengeri sügér szinte minden étlapon megtalálható.
Hát én vagyok akkora sügér, nálam a tengerből kijövő állatok tiltólistán vannak. Persze a család női része imádja, én megelégedtem a látvánnyal. Marsaxlokk olyan hely, ahol könnyű lelassulni. Csésze kávé vagy egy hosszú ebéd mellett figyelni a halászhajók csendes ringatózását talán az egyik legautentikusabb máltai élmény, amit a sziget kínál. Innen aztán szintén lehet találni káprázatos sziklás tengerpartokat, ahol megmártózhat az ember.
Csak remélni tudom, Málta jó ajánlólevél lesz mindenki számára. Repülőjáratok mennek Bécsből, Budapestről, sőt Pozsonyból úgyszintén. Augusztus végén is príma ott az idő, ideje lesz repülőjegyet és szállást intézni, nemde?