2011. augusztus 12., 15:47

Politikusok és bevételeik

POZSONY. A politikusok „mellékes" jövedelmeivel foglalkozik pénteki számában a Hospodárske Noviny gazdasági napilap. Kinek több, kinek kevesebb bevétele van az újság szerint. Az éves kötelező „bevalláson" kívül több politikus a politikaopen.sk nevű civil honlapon is közzétette vagyoni helyzetét.

Ján Poèiatek ex-pénzügyminiszter, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselője milliomos. Nem titkolta el, hogy képviselői fizetésén kívül egymilliós bevétele volt más forrásból. Párttársa, Robert Kaliòák ennek a felét mutatta ki nyilvános vagyonbevallásában. 2010-ben szép „mellékes“ jövedelemre tett szert Juraj Droba, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) tagja  többek közöt vodkát forgalmazó cége, a Droba & Partners révén, amely 2010-ben néhány ingatlan eladásának köszönhetően fél millió euróval lett gazdagabb. 

A kötelező vagyonbevallásokban minden ingatlant fel kell tünteni, az ingóságokból, műtárgyakból, lakberendezési tárgyakból azonban csak azokat, amelyeknek értéke meghaladja a hatályos minimálbér 35-szörösét. A törvény nem kötelezi az érintetteket, hogy vagyonuk piaci árát, bankbetéteik, megtakarításaik nagyságát is megadják.

Miroslav Beblavý, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Polgári Párt ( SDKÚ-DS) képviselője fizetése mellett több mint 84 000 eurót keresett cége, a Governance Institute tanácsadó szolgáltatásának köszönhetően. Beblavý birtokol egy családi házat, szülői házat, ingatlant, két garázst, autót, készpénzt, és tagja egy kft.-nek.

Iveta Radièová kormányfőnek 30 598 euró tiszteletdíja és 4 169 euró mellékes bevétele volt 2010-ben. A vagyona egy családi ház, egy lakás, van telke, erdeje, legelője, autója, tulajdonrésze egy kft.-ben és készpénzbetéte is.

Mikuláš Dzurinda (SDKÚ-DS) képviselőként és miniszterként 30 981 eurót keresett, más forrásból 1986 euró bevétele volt. Van lakása, hétvégi háza, telkei, kertje, szántóföldje, autója, megtakarított pénze és hitele.

¼udovít Kaník (SDKÚ-DS) 12 054 eurós képviselő fizetése mellett 32 259 eurót keresett, vannak részvényei, udvarai, területei, kertjei. Háza, lakása, autója nincs.

Juraj Miškov, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) gazdasági minisztere 2010-ben tisztségében 18 644 eurót keresett, egyéb bevételei 341 741 eurót tettek ki. Van két lakása, garázsa, családi háza és hétvégi háza, továbbá  társtulajdonosa több kft.-nek.

Daniel Krajcernek, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) kulturális miniszterének 16 644 euró tiszteletdíja mellett 17 547 euró más bevétele volt. Van egy családi háza, szőlőskertje, s közelebbről meg nem határozott vagyonrésze is ingóságokban.

Somogyi Szilárd (SaS) képviselői tiszteletdíja tavaly 14 079 euró volt, egyéb bevétele 4 630 euró. Tulajdonosa egy lakásnak, kertnek és teleknek, egy beépített telephelynek, értékpapíroknak, egy hazai, három magyarországi, és egy magyar-román kft.-nek, illetve társaságnak.

Richard Sulík (SaS) házelnök tiszteletdíja 15 041 euró volt, egyéb bevétele 100 859 euró. Van két lakása, telkei, autója, készpénze, értékpapírjai, bankszámlája.

Martin Chren (SaS) képviselő, a Hayek-ügy miatt távozott államtitkár 20 028 euró tiszteletdíjához 65 267 euró egyéb bevételt tett zsebre, van két lakása, háza, kertje, társtulajdona négy kft.-ben, autója, bankbetéte.

Jozef Mihál (SaS) munka- és szociálisügyi miniszternek 21 709 eurós tiszteletdíja mellett állítólag tavaly nem volt egyetlen fillér más bevétele sem. Ez azért meglepő, mert minisztersége elején kijelentette: neki a megélhetéshez legkevesebb havi 5000-6000 euróra van szüksége. Vagyona egy családi ház és egy lakás, van készpénze, jelzáloghitele és autója, s társtulajdonosa egy kft.-nek is.

Juraj Droba (SaS) 12 552 eurós képviselői illetménye mellett 482 401 euró jövedelmet vallott be. Ehhez tartozik tulajdonként 5 lakás, telkek, autó, hitel, kft.-tulajdonrész.

Stanislav Foøt (SaS ) a 12 054 euró képviselői fizetés mellé 45 929 euró egyéb bevételt vallott be, valamint 7 lakást és négy hitelt.

Radoslav Procházka, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) parlamenti képviselője sem szegény ember, 13 050 euró képviselői fizetése mellett tavaly 101 845 eurót keresett, vannak szántóföldjei, erdői. Neki háza-lakása nincs, csak autója, műtárgyai, készpénz-megtakarításai és jelzáloghitele.

Pavol Hrušovský, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakcióvezetője egyedüli bevételeként a képviselői fizetését tüntette fel, 24 894 eurót. Van két családi háza, borospincéje, kertjei, telkei, földjei, szántóföldjei, továbbá autója és bevallásköteles műgyűjteménye.

Ján Fige¾ (KDH) közlekedési miniszter illetménye 21 586 euró volt, egyéb bevétele 121 855 euró. Van családi háza, sorháza, lakása, hétvégi háza, szántóföldje, megtakarítása, életbiztosítása.

Ivan Uhliarik (KDH) egészségügyi miniszter 2010-ben 18 599 eurós miniszteri illetményéből élt. Van bankbetéte és hitele, 3 családi háza, egy sokfunkciós épülete, kertje, telke és gazdasági udvara, továbbá birtokol egy egészségügyi intézményt is.

Igor Sidornak (Most-Híd) 8 413 eurós képviselői tiszteletdíja és 43 764 euró egyéb bevétele volt; van 3 lakása, 2 csarnoka, kertje, raktára, telkei, szántóföldje, négykerekű motorkerékpárjai (quad) és jelzáloghitele. Ezen kívül részvények birtokosa, vannak vagyonrészei különböző társaságokban.

Peter Zajac (OKS-Most-Híd) 12 054 eurót keresett képviselőként, 82 282 eurót más munkával. Van családi háza, garázsa, kertje, autója, megtakarított pénze.

Bugár Bélának (Most-Híd) 24 894 euró tiszteletdíja, 769 euró egyéb bevétele volt. Lakása, háza nincs, van viszont kertje, szántóföldje, autója, közelebbről meg nem határozott értékű készpénze, üzletrésze, értékpapírjai és részvényei.

Gál Gábor (Most-Híd ) képviselőként 23 898 eurót keresett, és 99 842 eurót egyéb forrásból. Van családi háza, gazdasági épülete, garázsa, beépített területei és udvarai, továbbá két autója, értékpapírjai, megtakarításai és bevallásköteles karórája.

Bastrnák Tibor (Most-Híd) a 23 400 euró képviselői illetménye mellett 58 532 eurót keresett. Van 3 családi háza, lakása duplagarázsa, üdülője, építkezési telkei, udvarai, földjei, kertje. Vannak továbbá nagy értékű műtárgyai, vadászfelszerelése, részvényei és hitelei, valamint vagyonrészei társ befektetési alapokban.

Érsek Árpád (Most-Híd) a tavalyi évben 7 665 eurós államtitkári tiszteletdíjat kapott, más bevétele nem volt. Vagyonbevallásában 9 kert, 3 épület, garázs, egy ház, egy polifunkciós épület szerepel.

Nagy József (Most-Híd) környezetvédelmi miniszternek tavaly a 14 118 eurós tiszteletdíj volt minden bevétele. Van egy családi háza kerttel, 3 lakása, több cégtelephelye épülettel, négy kft.-ben társtulajdos, vannak részvényei, értékpapírjai, készpénze, hitele és üzleti hitele, valamint egy motorcsónakja.

Simon Zsolt (Most-Híd) földművelésügyi miniszter 24 448 eurós tiszteletdíja mellett 73 000 eurós más jövedelmet vallott be. Van két családi háza, vannak cégtelepei, szántóföldjei, egyéb földterületei, 3 személyautója, készpénze, bankbetéte és értékpapírjai is vannak.

Igor Matoviènak (Egyszerű Emberek) – saját bevallása szerint – csak megtakarított pénze van, tavaly mindössze 12 054 eurót keresett képviselőként.Vagyona nincs.

Jozef Viskupiènak (Egyszerű Emberek) 12 054 euró tiszteletdíja és 2 072 euró más jövedelme volt. Van lakása, készpénze, bankbetéte, értékpapírjai, autója.

Ján Slota (SNS) képviselői tiszteletdíja 19 176 euró volt, egyéb bevétele 5 384 euró. Van lakása, kertje, kerti háza, két autója, motorkerékpárja és repülőgépe.

Miloslava Zemková, a rádiótelevízió főigazgatója is jól keresett.  Fizetése tavaly 79 341 euró volt, egyéb bevételei 24 964 euróra rúgtak. Van családi háza, kertje, bérháza, két lakása, három garázsa, továbbá nagy értékű ékszereket, régiségeket, készpénzt és értékpapírokat birtokol.

Megosztás