Péter-Pál napján szakad a búza gyökere
Június 29-e a hagyomány szerinti az aratás kezdete. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi meg a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor.
Ki volt Péter és Pál? Péter apostol Róma első püspöke volt (az első pápa), a katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a mennyország kulcsait. Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, a katolikus vallás elterjesztésében volt kiemelkedő szerepe. Névnapjuk azért van június 29-én, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában.
- az aratók fohásszal kezdik a napot
- egyesek szerint Péter-Pál napján nem lehet dolgozni és gyümölcsöt enni
- az a leány vagy legény, aki először hallja meg a harangszót, még abban az évben megházasodik.
- ezen a napon a halászok is ünnepeltek régen, hisz Pétert patrónusukként tisztelték (korábban halász volt, Jézus utasítására kezdett el halak helyett lelkeket halászni). Halvacsorát is rendeztek a tiszteletére.
A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.
Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.
Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében kulccsal szokták ábrázolni.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy. Ugyancsak a Csallóközben a gyümölcsevési tilalom (mely másutt általában Szent Iván-naphoz kapcsolódott) Péter-Pál napjához kötődött. Az ünnepig nem volt szabad gyümölcsöt, főként cseresznyét enni, akinek a kisgyermeke meghalt, hogy az a túlvilágon kaphasson. Az ünnep után pedig az első szemet idegen gyereknek kellett adni, s csak azután ehetett az anya.
Régen talán még fontosabb volt az időjárás, mint a mostani, gépiesített világban. Az aratás 60-70 évvel ezelőtt nagy összefogást igényelt, és kézi erővel történt a munkálatok majdnem teljes egésze. A betakarítás idején használt eszközöket megáldatták, a munka megkezdése előtt kinn a földön imádkoztak a bőséges termésért. Az aratás elengedhetetlen kellékei anno a sarló és a kasza voltak.
A sarlóval való aratás kifejezetten asszonnyi munkának számított, míg kaszával csak férfiak dolgoztak. A marokszedés szintén az asszony feladata volt, a kévék bekötése és összehordása ismét férfi munkának számított.
Általában a családok, rokonok összefogtak, és egymásnak segítve takarították be az éppen aktuális gabonát.
Azután ezeket a kévéket lovaskocsin behordták az adott gazda házához, ahol a falu cséplőgépén kiverették a szemet. Mindenkinek meg volt a feladata, ki adagolt ki elszedett. A kihulló szalmát kazalba rakták. A munka végeztével következik az aratóünnep, amely már a középkorban is szokás volt.
Manapság, teljesen gépesített a termény betakarítás. Hatékonyabb, gyorsabb, és kevesebb ember munkáját veszi igényben. A modern aratógépek képesek mérni szemveszteséget, nedvességtartalmat, a GPS pedig segít a táblatartásban.
