Pazar látványvilág a Kis-Fátrából
Beléptünk ezen év azon szakaszába, amikor a természet legszebb formáját fogja hozni. Színes ruhatárával elkápráztat minket. De még mielőtt elmerülnénk a sárguló és hulló falevelek világában, amolyan “nyárbúcsúztató” élménybeszámolóként túrázzunk egyet a Kis-Fátra vidékén. Mert bizony megéri ott is a szemünket gyönyörködteti.
Az egyik pénteki napon belőttük a koordinátákat és nekiindultunk. Szállás Terhely településén volt foglalva. Előtte még Zsolna külvárosában megálltunk ebédre, amolyan igazi munkás dühöngőben. Boszorkány étteremként van jegyezve. Nem tudom melyik boszi csinálta az én kajámat, de nagyon elbénázta, az hétszentség. Szállásunkra a déli órákban érkeztünk. Gyors lepakolás, túracuccokba való átvedlés és szíverősítő bevitele után betámadtuk a természetet.
Lógott az eső lába, de aztán ő is úgy döntött, nem áztat el minket. Igazi lépcsőzős és emelkedős nap volt a pénteki. Meghúztuk jól az első napunkat.
Ránk is fért egy kis esti lazulás, mert másnap a Kis-Rozsutec körül szerettünk volna bóklászgatni. Az apartmanunk több részből állt, így nagy valószínűséggel egy másik társasággal is találkozhattunk. Nos, az esti sziesztánkat dobtuk, mert szimpatikus szlovák szobaszomszédokat kaptunk és velük röhögtük szét agyunkat a terhelyi éjszakában. Igazi partyarcok voltak, megkínáltak tepertőskenővel, pálinkával, borral, egyszóval ment a dínom-dánom.
Szombaton relatíve időben pattantunk ki az ágyból. Jánošíkovske diery-nél kialakított parkolónál tettük le kocsinkat, onnan pedig gyalogosan adtunk a kilométereknek. Mondjuk, az eleje nagyon nehézkesen indult. Konzum és papucsturisták hadserege szállta meg Jánošík egykori „bulihelyeit”, így az első óra arról szólt nekem, miképpen tudom a lehető leghamarabb átverekedni magamat a tömegen.
Szerencsére minél tovább mentünk, annál jobban morzsolódtak le az emberek, így a jókedvem is megjött, főleg annak függvényében is, hogy a Kis-Fátra idilljében egy rég nem látott egyetemi osztálytársammal is találkoztam.
Gyors pacsi, pár szóváltás után mindenki ment a maga útjára. Kis-Rozsutec lábánál megpihentünk, majd löketet adva testünknek és lelkünknek felkapaszkodtunk tetejére. Onnan bámultuk a Kis-Fátra csodavilágát és panorámáját. Lefelé megesett, gondolkozni is kellett néha, ha nem szeretted volna szétcsapni magadat a köveken, de a csapat megoldotta a hadműveletet. Vacsorára kinéztünk magunknak egy helyet, ahol brutkós kajákat lehetett enni. Úgy voltunk vele, megkóstoljuk a helyi hamburgeres specialitásukat. Hát emberek, tüzet okádtunk, olyan csípős volt. Én még csak könnyeztem, de az egyik túratársunk hangot is adott kritikájának. Büntetésül a tulajtól kapott egy feles házi páleszt, hogy nyelve még jobban zsibbadjon bele a panaszkodásba. Este folytatódott a bulikázás szlovák szomszédainkkal.
Harmadik napon jöhetett a Vrátna, Nagy-Krivány és Chleb mesterhármasa. Itt azért már éreztük a fáradtságot. Kabinos felvonóval úriasan felvitettük magunkat a Panoráma étteremig. Ködösen felhős idő fogadott ott minket, de volt annyi türelmünk, a Nagy-Krivány csúcsánál kivártuk még azok elszállnak a messzi tájba, így relatíve jó fotókkal tudtunk onnan lelépni. Chlebet amolyan desszertként kértük ki magunknak, majd ettünk egy jót a Panorama étteremben. Négyből ketten kidőltek. Én és túratársam még felsétáltunk a terhelyi kilátóhoz.
Szuper kis emelkedő vezet fel oda. Lábam is visított felém, mondván ezt azért nem kéne, így három nap után, még ezt is. Én meg azt mondtam magamban, márpedig a szép látványért szenvedni kell.
Vacsorának egy balkáni éttermet néztünk ki. Csurgott a nyálunk egy kiadós grillezett menüre. Be is faltunk mindent, amit elénk tett a tulaj. Estére megérdemelte a csapat a wellnesst is. Hangulatos hely, szinte csak mi voltunk ott. Van ott jakuzzi, többféle szauna, chill helység, kinti medence. Ránk is fért a lazulás. Szlovák barátaink léptek, helyettük losonci magyarok jöttek. Jól elcseverésztünk, legalább velük is megvitattuk a világ dolgait.
Hétfőre maradt egy kis városnézés is. Délelőtt Zsolna belvárosát jártuk körbe, míg délutánra a trencséni idillbe szimatoltunk bele. Közéjük bepasszíroztuk Sztrécsény középkori várromját. Abszolút feleslegesnek tartottam az idegenvezetést, így én próbáltam néha alternatív útvonalakon bejárni a várat, már ami megmaradt belőle. Egyébként meg irritált a maszkos birka tömeg, de ez már legyen az én lelki bajom.
Amit a haza megkövetelt tőlünk a négy napban, azt mi szerintem tisztességgel megcsináltuk. Tapostuk a kilométereket, feszült a vádli, izzadt a test. Élményputtonyainkat telerakva indultunk haza.
