2011. augusztus 10., 08:38

Pató Pál Napok Szőgyénben

SZÕGYÉN. Pénteken, augusztus 12-én kezdődik a Pató Pál Napok rendezvénysorozat. Az idei már a negyedik a sorban, amely ismét testi, lelki felüdülést kínál a látogatóknak.

Az első programpont pénteken 17.00 órakor kezdődik Természetgyógyászat és az egészséges életvitel címmel. Az előadók Schremsz Erzsébet, aki az ezotériáról tart előadást, és Mezei Lona, aki a víz jelentőségéről értekezik.
Szombaton 10.00 órakor mutatkozik be a szőgyéni Menta Klub, Fehér József Íriszdiagnosztika címmel tart előadást. Délután 13 órakor játékos ügyességi versenyek lesznek Pató Pál módra a Kistemplom előtti téren, 14 órától pedig a helyi borászok tartanak kóstolóval összekötött bemutatkozót a Tájházban. Itt kerül sor a bio és házi termékek bemutatójára és vásárára is.
A rendezvényre idén is meghívást kaptak a testvértelepülések, Tata, Piñczów, Bystøice küldöttségei. A hazai pipások a Pató Pál szobornál találkoznak a Magyar Pipaklub Egyesület tagjaival és meghallgatják a budapesti Pató Pál Párt üdvözletét. E párt „irányítása alatt kerül sor a Fő tér parkjában, a dolgozó nő szobra mellett a „Lusták fesztiváljára”.

A délutáni program része 15 órától Kádár Ferkó fotószínháza, amit 16.30 –tól kultúrműsor követ a felújított Fő téren. Fellép a Tatai Nyugdíjas Klub Kórusa, az Iglice Néptáncegyüttes, Nagy Csomor István és családja, a Nádas Néptáncegyüttes, L.J.Sulek Gimnázium színjátszóköre, a Jampi Táncegyüttes valamint Dékány Nikolett és Barna Gergely.
Este 20 órától A szőgyéni MadDogX zenekar tart koncertet, 21 órától utcabál zárja a programot a G-Band együttes közreműködésével.

Vasárnap 10.30-kor ünnepi, búcsúi szentmisét tartanak a Nagyboldogasszony-templomban, majd 13.00 órakor kezdetét veszi a „Németszőgyéni búcsú és kirakodóvásár”. A nap a 17.00 órakor kezdődő bajnoki labdarúgó mérkőzéssel ér véget.


Megosztás