Palóc Húsvét Füleken
A füleki vár húsvéthétfőn hagyományos ünnepi rendezvényével várta volna az érdeklődőket, ám a szeszélyes időjárás közbeszólt. A Palóc Húsvét című rendezvény nyolcadik évfolyamának helyszíne a várudvar helyett a Városi Művelődési Központ lett. A szervezők idén a hagyományos programok mellett újdonsággal is készültek: Üdvözlet valahonnan, ezt a címet adták műsoruknak.
„Az első üdvözlet Mátyusföldről érkezett, majd így vándoroltunk a különböző dél-szlovákiai néprajzi tájegységeken. A mátyusföldi kultúrát a Berkenye Néptáncegyüttes és a diószegi Dióhéj Citerazenekar hozta el a nézőknek” – magyarázta portálunknak Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója.
A rossz időjárás ellenére sok érdeklődőt vonzott a közkedvelt fesztivál, amely betekintést nyújt a szlovákiai magyarság tánchagyományaiba, zenéjébe és népi szokásaiba. A látogatók kedvükre válogathattak a különböző kézműves foglalkozások és gyermekprogramok között, kóstolhattak palóc ételeket, s elsajátíthatták a húsvéti tojások díszítésének különböző módjait. Sok portékát a helyszínen megvásárolhattak az érdeklődők. A legtöbb kézműves visszatérő résztvevője a rendezvénynek, de akadtak olyanok is, akik idén első alkalommal jelentek meg a fesztiválon. Bratyinka Zsuzsanna dekoratőr hűtőmágneseket, gumicukorból készült fülbevalókat, s húsvéti varrott állatkákat, főleg libákat és nyulakat árusított.
A vár Bebek-tornyában a nap folyamán megtekinthetők voltak a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai, valamint a Rozsnyói Bányászati Múzeum és a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum időszaki kiállításai is. A színvonalas folklórműsort a budapesti – magát kelet-európai cimbalom rock and roll zenekarként meghatározó – CimbaliBand együttes koncertje koronázta.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ