Ötödik lett a Semmelweis Egyetem
Előkelő helyen végzett a Semmelweis Egyetem az uniós tagállamok egyetemeit rangsoroló listán. Ezúttal a 2004 óta csatlakozott tagállamokat vették sorra, a Semmelweis Egyetem 53 intézmény közül végzett az ötödik helyen - tájékoztatott a hirado.hu
A lista öt szempont alapján készült: oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek, valamint nemzetközi orientáció – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.
Hermann Péter a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese többek között arról is beszélt, hogy az egyetemen 7-8000 ember dolgozik, és mintegy 11 ezer hallgató jár az egyetemre, ebből valamivel több mint háromezren külföldről érkeztek, több mint hetven országból. Megjegyezte, az orvosképzés iránt a fiatalok folyamatosan érdeklődnek.
A Semmelweis Egyetem orvosi kara 1769-ben alakult Nagyszombatban, azóta folyamatosan vesz részt orvos-egészségtudományi képzésben. Arra kérdésre, hogy a rektor az egyetem történetével kapcsolatban mire a legbüszkébb, úgy válaszolt, arra a szellemi tőkére, amit a Semmelweis Egyetemen végzettek tudtak adni az orvostudománynak.