2020. március 5., 14:52

Őssejtterápiával gyógyítottak meg koronavírussal fertőzötteket

Kínai kutatók vizsgálják az őssejtkezelés technológiájának alkalmazását a Covid-19 új koronavírussal súlyosan fertőzött betegek kezelésében, négy beteget már gyógyultan engedtek haza a kórházból - közölte a Science and Technology Daily című kínai napilap.

AIds_őssejt
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pixabay

Az őssejtkezelés klinikai vizsgálatai folytatódnak - idézte a lap Hszü Nan-ping tudományos és technológiai miniszter-helyettest.

Az őssejtek képesek az önmegújulásra vagy sejtosztódással differenciálódni a szervezet speciális funkciót ellátó testi sejtjeivé, például vér-, tudő-szívsejtekké.

Az őssejtterápiákat már használják egyes fertőző betegségek és komplikációk kezelésében. A H7N8 madárinfluenza idején jó eredményeket mutattak fel a fertőzöttek kezelésében.

Csuo Vej, a kínai nemzeti őssejtkutató program vezetője elmondta, hogy a kutatók jelenleg a kritikus állapotú új koronavírus-fertőzöttek állapotának javítására összpontosítanak elsősorban az őssejtkezeléssel.

A súlyos betegeknél állapotuk súlyosbodását vagy halálukat a „gyulladásos roham” okozza, amikor a immunrendszer a gyulladás által túlzottan aktiválódik. Ez tüdőkárosodást, légzésgyengülést okozhat, egyes betegeknél légzéselégtelenség léphet fel.

A tüdő gyulladása és sérülése áll az őssejtkezelés középpontjában

 - hangoztatta Csuo. A tüdőszövetek károsodása halálos lehet, és az őssejtterápia segíthet helyreállítani a károsodást - magyarázta.

A kezelésekben a kutatók jelenleg három - mesenchymális, tüdő és embrionális - őssejttípust alkalmaznak.  Az őssejtekből készített szert a tüdőbe fecskendezik be. Az őssejtek javíthatják az immun mikrokörnyezetet a tüdőben és csökkenthetik a gyulladás okozta tüdőelégtelenség kockázatát.

A technológia széles körű használata azonban még távoli a Covid-19 betegeknél - figyelmeztettek a kutatók.

Az ilyen típusú új szereknek vagy terápiának a biztonságosságát és hatékonyságát klinikai tesztek során kell igazolni - hangsúlyozta Csuo.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.