Orvosi csoda: hetes ikreket szült egy fiatal nő
Egy 25 éves iraki anyuka nemrég hetes ikreknek adott életet. A közel-keleti országban ez volt az első ilyen eset, ráadásul a kismama természetes úton szülte meg a piciket – számolt be az orvosi bravúrnak minősülő esetről a Ripost.
A babák édesapja, Youssef Fadl a helyi sajtónak elmondta, hogy nem tervezték ennyi baba érkezését, és nagyobb gyerekeikkel együtt most összesen tíz gyermekről kell gondoskodniuk.
Nem sokkal korábban Libanonban született egyszerre hat kisbaba, három kislány és három kisfiú. Az iraki a világ első olyan hetesiker-szülése, ahol minden baba életben maradt.
Akkor a babák kilenc héttel a kiírt időpont előtt jöttek a világra, és a hír bejárta egész Amerikát, a szülők rengeteg felajánlást kaptak, egy nagy háztól az állami egyetem ösztöndíjáig. Az ikrek az első időkben napi 42 üveg tápszert ittak meg, és 52 darab pelenkát használtak el.