Örökkön örökké?
Lelkipásztoroktól tudom, hogy a Covid bizony betett a házasodási kedvnek. Amikor a szigorú tiltások miatt nehezített volt a holtomiglan-holtodiglan kimondása és nem lehetett lakodalmakat tartani, eleve kevesebben álltak az oltár elé. Később, amikor végre lehetett volna újra lagzizni, akkora meg jóval drágább lett minden. Pedig a boldogító igen kimondásához – Isten színe előtt, vagy a házasságkötő teremben – csak egy menyasszony, egy vőlegény és két tanú kell. Semmi több.
Mégis, évek óta egyre kevesebb frigy köttetik. A fiatalok számára nem vonzó a házasság intézménye. Főleg, ha a családban már volt válás. A mai huszon-harmincévesek tele vannak tervekkel, sokat akarnak utazni, egzisztenciát teremteni, a családalapítás sokszor csak a sokadik helyen áll. Majd egyszer, valamikor…
Hogy lehettek olyan felelőtlenek régebben az emberek, hogy önálló otthon nélkül, szülőknél lakva, vagy albérletben vállaltak gyereket? A kérdést egy húszas éveinek második felében járó fiatalember tette fel nekem, nem is olyan régen. Mit is lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy régebben könnyebben elköteleződtek az emberek? Vagy azt, hogy bizony mertek felelősséget vállalni? Esetleg megemlíthetném még, hogy a fogamzásgátlás a mostanihoz képest gyerekcipőben járt.
De mindenekelőtt más volt az értékrend. Azért házasodtak az emberek, mert családra vágytak.
S ha Isten adott báránykát, vagyis gyermeket, akkor adott hozzá minden mást is. S lassacskán az önálló otthonról szóló álmuk is valóra vált.
Szerencsére azért még mindig elég sok fiatal nő álmodik hófehér menyasszonyi ruháról, csodás menyegzőről. Igaz, nem húsz-huszonkét évesen állnak az oltár elé. A fiatalemberek nagy része is harmincon túl jut el odáig, hogy elköteleződjön. Abban a korban, amikor az együttélés dívik és ilyen kapcsolatokból születnek gyermekek, amikor a válások száma soha nem látott méretűvé nőtt és rengeteg a mozaikcsalád, vagy az egyszülős család, minden településen igazi örömünnep, ha esküvőre, nászmisére hív a harangszó, netán lakodalmat tartanak.
A huszonhat éves Márton és Júlia régóta alkotnak egy párt. Nyáron mondják ki egymásnak a boldogító igent, a vőlegény szülőfalujának templomában. Most kezdik a jegyesoktatást. Mindig is Isten színe előtt szerették volna összekötni az életüket, a polgári esküvő nem volt opció.
– mondja a vőlegény, aki harmonikus nagycsaládból származik. Hozzáteszi, édesapja és édesanyja az ő korában már szülők voltak.
Márton mesél arról is, úgy száz fős lakodalmat terveznek, mert elég nagy a család. A szervezésében szerencsére van segítségük. Külsőségeiben szolid esküvőt terveznek, de természetesen a jó ételek és italok, a remek hangulat, a vendégeknek szánt süteménycsomagok és a bor sem fog elmaradni.
A házasság hete remek alkalom arra, hogy a férfi és nő szövetségére terelődjön a figyelem. Nem csak egy papírról van szó, a házasság a gyermekvállalás szempontjából is fontos. A nőnek éreznie kell, hogy a férfi gondoskodik róla akkor is, ha anyává válik és gyermekgondozási szabadságra megy.
– nyilatkozta korábban lapunknak Bordás Sándor pszichológus.
– Egyáltalán nem szentírás, hogy az elvált szülők gyermeke is elvált lesz. Sok függ attól, a gyermek mely életkorában váltak szét a szülők, kulturáltan ment-e végbe a folyamat – hangzott a pszichológus biztató véleménye.
Viccesen szokták mondani a kerek házassági évfordulókra, hogy harmincéves háború, ötvenéves háború. Ezzel mintegy utalva arra is, hogy a házasság nem álomutazás, hanem küzdelmekkel, nehézségekkel, haragszomráddal is járó kemény vállalás. Napjainkban ráadásul egyre több munkát kell fektetni abba is, hogy a házaspár hosszú évek után is találjon egymásban valami újat, legyenek közös témáik, közös terveik. Hogy a másik fél ne legyen lecserélhető, mint egy elromlott háztartási gép.
A jó házasság elengedhetetlen fűszere a humor is, ami sok nehézségen átsegít.
A sokat vágyott harmóniáért bizony sokat kell fáradozni, de nem elérhetetlen cél. Sok házasság megjavítható, csak akarni kell.
A végére idekívánkoznak Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatai.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/6. számában.
