Orbán Viktor: Ez a mi hazánk, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig
A magyar szabadság ünnepén köszöntötte a Békemenet résztvevőit és a Lengyelországból érkezőket Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth téren. „Ha Lengyelország erős Magyarország sem eshet el, ha mi vagyunk erősek segíthetünk Lengyelországnak. A Békemenet Lengyelország melletti kiállás is” – hangsúlyozta.
A legnagyobb csata még előttünk áll
Ezen a napon ünnepeljük a bátrakat, fejet hajtunk a hősök előtt – mondta a miniszterelnök. Tudtam, hogy sokan leszünk és elszánt arcokat fogok látni – tette hozzá. Mert ma erre van szükség, komoly dolgokat kell megbeszélni – folytatta. Ha nem értjük meg, mi történik az országgal, nem hozhatunk jó döntés három hét múlva.
Sok mindent vittünk már véghez az elmúlt harminc év során, de a legnagyobb csata, amit együtt vívhatunk meg, még előttünk van – hangsúlyozta. El akarják venni az országunkat! – mondta.
Nem csupán egy választást akarunk megnyerni, hanem a jövőnket – hangoztatta Orbán Viktor az Országház előtti díszünnepségen. A kormányfő azt kívánta, hogy Magyarország legyen szabad, független és magyar ország. „Benne van minden, amire szükségünk lehet” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor hozzátette: Magyarország volt is, van is, a kérdés most az, hogy lesz-e? Nem csupán egy választást akarunk megnyerni, hanem a jövőnket. Egyik oldalon mi, a nemzeti érzelmű milliók, a másik oldalon a világpolgár elit – jelentette ki. Nemzeti és demokratikus erők az egyik, nemzetek feletti és antidemokratikus erők a másik oldalon – tette hozzá a kormányfő.
Küzdeni fogunk a végsőkig
Emlékeztetett, messze még az eljövendő munka vége, de az elmúlt nyolc év eredményei magukért beszélnek. A miniszterelnök beszédében kifejtette: Európa és Magyarország egy civilizációs küzdelem küszöbén áll. Egy népvándorlással néz szembe, amely az élet eddigi rendjét, az emberek életmódját sodorja veszélybe. Egyszerre kell megvédeni az eredményeket és harcba szállni – jelentette ki.
„Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha” – mondta.
Nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdeni, hanem egy birodalommá szervezett nemzetközi hálózattal – folytatta a miniszterelnök. Külföldi konszernek és belföldi oligarchák által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, a nemzetközi spekulánsok által fizetett NGO-k láncolata, amit Soros György neve foglal össze és ő testesít meg – jelentette ki.
„A jó katona nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami szemben áll vele, hanem azért mert szereti azt ami mögötte van.”
Minden jelöltünkkel egy „Soros-jelölt” áll majd szemben
Mi a keresztény kultúrából nőttünk ki, különbséget teszünk az ember és a tettei között. Sohasem gyűlöltünk és nem is fogunk gyűlölni senkit, továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében – emelte ki a kormányfő. Orbán Viktor ugyanakkor hozzátette: harcolni fognak az ellen, amit Soros György birodalma Magyarországgal tesz és tenni akar. Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha – hangsúlyozta.
A miniszterelnök kifejtette: minden választókerületben ők állnak majd szemben a mi jelöltjeinkkel. Nekik az a feladatuk, hogy hatalomra kerülve végrehajtsák a nagy tervet. A nagy tervet, hogy a bevándorlók útjában álló Magyarországot megtörjék, és először bevándorlók ezreit, aztán tíz- és tízezreit telepítsék be néhány év alatt Magyarországra.
Európa már most invázió alatt áll. A következő egy-két évtizedben tíz- és tízmilliók indulnak meg Európába Afrikából és a Közel-Keletről. Brüsszel nem védi meg Európát. A bevándorlást nem megállítani, hanem támogatni és szervezni akarja – jelentette ki a miniszterelnök.
El akarják venni az országunkat
A miniszterelnök hozzátette: azt akarják, hogy mostantól egyre inkább ne mi és ne a mi leszármazottaink éljenek itt, hanem valaki mások.
Kifejtette: azok az országok, amelyek a határaiknál nem akasztják meg a bevándorlást, elvesznek, felemésztik őket. Mindezt külső erők és nemzetközi hatalmak akarják ránk kényszeríteni – itthoni csatlósaik segítségével –, és a küszöbön álló választást jó alkalomnak látják erre – hangsúlyozta.
Orbán Viktor szerint ismét eljött a nap, amely minden magyar ember szívét fölemeli. Az a nap, amikor magyar nyelven írták be a világtörténelem nagykönyvébe a szót: szabadság.
Alig több mint három hét múlva ismét Magyarország sorsáról döntünk. És ezen a választáson nem négy év lesz a tét – hangsúlyozta.
Újra és újra győzni fogunk, mert Magyarország a magyaroké
Orbán Viktor hangsúlyozta: aki magyar, velünk tart, újra és újra győzni fogunk, mert Magyarország a magyaroké. A kormányfő szerint gyáva népnek nincs hazája, s a magyarok összeszedték a bátorságukat, ha kellett, pedig sosem volt könnyű. Felidézte, hogy Andrássy Gyula miniszterelnököt halálra ítélte a bécsi császár, II. Rákóczi Ferenc fejedelem száműzetésben halt meg, Kossuth Lajost elűzték a labancok, Tisza István miniszterelnököt lelőtték a kommunisták.
Sohasem ment könnyen, de a végén mégis mindig mi győztünk – hangsúlyozta. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg-császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük „Gyuri bácsit” is a hálózatával egyetemben. „Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat” – jelentette ki Orbán Viktor.
Most a fiatalokra van a hazának szüksége
Magyar fiatalok, most a hazának van szüksége rátok, gyertek, és harcoljatok velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a hazára, még meglegyen. A kormányfő szerint lehet, hogy a fiatalok most úgy érezhetik, hogy övék az egész világ, hogy „ide nekem az oroszlánt is”. „Igazatok van, a nagyra törés hiánya maga a középszerűség, és az élet semmire sem jó, ha nem kezd vele valamit az ember” – mondta Orbán Viktor.
Hozzátette: de eljön a pillanat, és rá fognak ébredni, hogy kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban és szeretetben leélheti az életét. Egy hely, ahová visszatérhet, ahol megérezheti, hogy az élet nem hiábavaló, és a végén sem hullik a semmibe. Hozzáadódik és beépül az ezeréves nagyszerű alkotásba, amit egyszerűen csak hazának, magyar hazának nevezünk.
Az ellenzéki pártok is megemlékezéseket tartottak
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a többi ellenzéki pártnak üzenve azt mondta: csak akkor fognak győzni a választáson, ha a lehető legszélesebb körben együttműködnek. Aki erre nemet mond, az a kormányváltásra mond nemet - jegyezte meg az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díj átadásán azt hangsúlyozta: a Fidesz az új kisebbség pátja, mert a magyarok mindig a szabadságot választották a rabság helyett, amelynek modernkori formája "a közpénzen létrehozott népbutítás".
Vona Gábor, a Jobbik elnöke 12 pontba foglalta elképzeléseit, s közölte: valódi problémákkal akarnak foglalkozni. E törekvések között említette a valódi biztonságot és demokráciát, a működő egészségügyi és szociális rendszert, a modern oktatást, az igazságos nyugdíjrendszert, az elvándorlás megállítását és a béruniót.
Több baloldali ellenzéki párt közös megmozdulást tartott a fővárosban. A rendezvényen - amelyen az MSZP, a Párbeszéd, az Együtt, a Liberálisok és Szolidaritás Mozgalom képviselői is részt vettek - széles, a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés mellett foglalt állást Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.
A Jobbik nem sokkal később azt közölte: pártjuk nem vesz részt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke által kezdeményezett vasárnapi tárgyaláson.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt alternatív, ironikus hangvételű békemenetet rendezett. A felvonulás az Oktogontól indult, ahol a párt elnöke, Kovács Gergely ismertette az általuk megfogalmazott 12 pontot. Ebben egyebek mellett az "űrbéli viszonyok megszüntetését", "negyvenévenkénti országgyűlést Pesten", és "a cenzúra szabadságát, a sajtó eltörlését" követelték.



