Önök küldték: Mohácsi kirándulás
Egy régi dédelgetett álmunk vált valóra, amikor 2026. szeptember 4-én útra keltünk Mohácsra, hogy tisztelegjünk egy elveszített ütközet hőseinek emléke előtt.
Immár 500 esztendő választ el bennünket a mohácsi csatától, amely hosszú évszázadokra meghatározta nemzetünk sorsát. Mohács a veszteség, a széthullás, a reménytelenség és a kiszolgáltatottság jelképe lett, ugyanakkor annak is a bizonyítéka, hogy egy nép, egy nemzet a legnehezebb időkben is képes újra és újra felállni.
Kirándulásunk a Kulcsodi Református Egyházközség szervezésében, és Nt. Feszty Zsolt lelkész úr vezetésével valósult meg. Önerőből szerveztük meg a háromnapos kiruccanást és örültünk, hogy a szomszédos településekről is csatlakoztak hozzánk.
Tettünk egy kis kitérőt az út során, hogy megtekinthessük Pákozdon Miskahuszár szobrát. A világ legnagyobb huszár szobra, avagy ólomkatonája az 1848-as szabadságharc első győztes ütközetének, a pákozdi csatának állít emléket.
Mohács csodálatos Duna-parti település, egyben határkikötő. A Duna partján áll a határőrség, a vám és vízirendőrség közös épülete. Ennek szomszédságában található Mohács legimpozánsabb szálláshelye, a Szent János Hotel, ablakából kitekintve láthattuk, hogy a Mohács és Újmohács közötti kompjárat folyamatos átkelést biztosit a Duna két partja között a „Sziget” és a „Liget” nevű komphajókkal.
Szombaton délelőtt utunk a Kanizsai Dorottya Múzeumba vitt. Érdeklődéssel tekintettük meg a sokszínű népviseletek, bútorok, használati tárgyak és a várostörténeti emlékek, a tulipános ládák sokaságát. Ez a múzeum egyben a magyar és a délszláv nemzetiségek kulturális központja is. További célpontunk a Busóudvar Múzeum volt, amelynek négy látványműhelye is van. Mint a neve is mondja, a több évszázados múlttal rendelkező farsangi népszokást mutatja be.
A Szent János Vízimalom a város egyedülálló ipartörténeti műemléke, amely gazdag őrlés- és malomtörténeti kiállítással várja a látogatóit. Az egyik épületben erdélyi mesterek építettek középkori technológiájú malomszerkezetet. A bátrabbak ki is próbálhatták, hogyan működik egy igazi taposómalom. Egy másik épületben vízi erővel működő malomkerék található, amely a legendás Csele-patakból nyert vízzel foroghatott és őrölhette a gabonát. A mindössze 18 km hosszúságú Csele-pataknak csak a kiszáradt medrét láthattuk. A II. Lajos-emlékmű a hagyomány szerint a király halálának helyét jelzi. Rajta egy bronz dombormű, amely a lováról a Csele-patakba zuhanó II. Lajost ábrázolja.
Késő délután érkeztünk a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyhez, letettük a Kulcsodról hozott emlékkoszorút, készítettünk pár fotót, és közösen elénekeltük a magyar himnuszt. Ez alatt a városban már javában folyt az 5. Nemzetiségi Vásár. Ide is ellátogattunk, és megismerkedtünk a Mohácson élő nemzetiségek kultúrájával, hagyományával és mesterségeivel és nem maradt el a kóstolgatás sem.
Vasárnap délelőtt közösen elsétáltunk a mohácsi református templomhoz, ahol tanévnyitó istentiszteletet tartottak. Még arra is futotta az időnkből, hogy gyülekezeteinket egymásnak bemutassuk, és szeretetvendégségben vehessünk részt.
Hálásak vagyunk a Mindenható Istennek, hogy ezt a kirándulást megszervezhettük és átélhettük. Mohács emléke arra int bennünket, hogy a széthúzás gyengít, a közös felelősség erősít. Legyünk az a nemzedék, amely nem csupán emlékezik, hanem épít, nem csupán gyászol, hanem szolgál, s nem csupán kérdez, hanem mindenre megtalálja a megfelelő választ.
Halgas Ildikó,
Kulcsod
