2020. április 8., 15:38

Olaszország az "egyes számú beteg" gyerekének születését ünnepli

Olaszország az új koronavírus-járvány "egyes számú betege" gyerekének, Guiliának a születését ünnepeli.

Olasz koronavírus-első
Mattia, akinek kislánya született
Fotó: espanol.com

A Unilevernél menedzserként dolgozó, Mattia keresztnéven emlegetett férfi volt az első Covid-19-es eset Olaszországban, február 20-án derült ki a betegsége. Azóta ő és várandós felesége is felgyógyult már, kislányuk, Giulia a milánói Buzzi kórházban jött világra kedd éjjel.

A 38 éves codognói férfit kórházban kezelték, sokáig volt válságos állapotban. Mint mondta, az tartotta életben, hogy látni szerette volna születendő gyerekét. Most Codogno egész városa együtt ünnepel a családdal. A nagyapa, Moreno a halálos áldozatok közé tartozik. Lakóhelyét, Castiglione d'Addát február 21. óta lezárva tartják.

Mattia focistatársai, a család egy barátjának éttermébe járó törzsvendégek, a codognói kórház orvosai és betegei is az "egyes számú betegtől" kapták el a fertőzést. Azt még mindig nem sikerült kideríteni, ki vitte be az országba a vírust.

Az olasz kórházakban, így a járvány által leginkább sújtott Lombardiában továbbra is születnek gyerekek, ám sok helyen nem mehetnek be az apák a szülőszobába, hogy a fertőzés veszélyét csökkentsék. Az újszülöttet videón mutatják meg a hozzátartozóknak.

Olaszországban több mint 135 ezer igazolt beteget tartanak nyilván, több mint 17 ezren haltak meg, a gyógyultak száma meghaladja a 24 ezret.

Peruban két nő, akiket Covid-19-cel diagnosztizáltak, egészséges gyereknek adott életet. Az egyik baba március 27-én, a másik 31-én született, orvosi tanácsra mindketten császármetszéssel, hogy az esetleges komplikációkat elkerüljék - közölte a limai Rebagliati kórház kedden. A babák valószínűleg nem kapták el édesanyjuktól a fertőzést, bár a második tesztjük eredményére még várni kell. Mindkét anya jól van, noha a betegségük kezelése még folyik. Mivel nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzést közvetítené az anyatej, az anyákat támogatják abban, hogy a higiéniai szabályok betartása mellett együtt legyenek újszülöttjeikkel, gondjukat viseljék és szoptassák őket.

Peruban 2954 az igazolt esetek száma, 107-en haltak meg, 1301-en gyógyultak ki a betegségből.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.