2012. január 18., 17:59

Okostelefonnal megállapítható, érett-e a gyümölcs

MASSACHUSETTS. A másodperc billiomod részében képet készítő rendszert építettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. A berendezéssel akár a fényt is meg lehet örökíteni.

Az eljárás gyakorlati hasznosítására, elképzelhető lehet egy olyan okostelefonos alkalmazás, amellyel a zöldségesnél a gyümölcsről visszaverődő fény mérésével meg lehetne állapítani annak érettségét – írja a ng.hu.

Ramesh Raskar kutatásvezető azt akarta megnézni, hogy mi van a sarkon befordulva a kanyaron túl. Azt tervezte, hogy a visszaverődő fény adataiból számítja ki, mi történik olyan helyeken, amelyek egyébként nem látszódnak.

Vegyész kollégáit kérte meg, hogy módosítsanak számára egy fotoelektron-sokszorozót. A készülék módosításával a kutatóknak sikerült lassított felvételes mozgófilmet létrehozniuk, amely azt mutatja meg, miként halad át a „fénylövedék” az üveg egyik falától a másikig. A lézerfény impulzusai a palack fenekén lépnek be és a kupakjáig haladnak, miközben kúp alakú hullámot keltenek az üveg falánál.

Ahhoz, hogy mozgófilm legyen az eseményből, a kutatók körülbelül ötszáz képet hoznak létre mindössze egy nanoszekundum (a másodperc milliárdod része) alatt. Mivel minden egyes ilyen mozgófilm csak egy igen szűk sávot mutat, az eljárást többször megismétlik függőlegesen pásztázva, hogy teljes képet építsenek fel, amely a fény útját mutatja a palack aljától a tetejéig, majd az onnan való visszaverődését.

Ha nem "fénylövedék", hanem valódi golyó szerepelne a kísérletben, akkor a teljes mozi három éven át tartana. A felvétel olyan mértékű lassítást jelent, hogy az értelemszerűen fénysebességgel mozgó fény haladását láthatóvá teszi. Raskar, aki új módszerét femtofotográfiának nevezte el, úgy véli, hogy egészen különleges, egyedi módon láttathatják majd vele a világot. - áll az ng.hu cikkében.



Megosztás