2012. január 21., 08:22

Óceánjáró balesete: egy csinos hostess védi a kapitányt

RÓMA. Egyre több jel utal arra: a kapitány nemcsak azért felelős, hogy rosszul választotta meg az útvonalat, illetve túl hamar hagyta el a süllyedő hajót, hanem az utasok biztonságáról is későn kezdett gondoskodni.
Az ügyészség eközben folyamatosan hallgatja ki a tanúkat. Eddig mindössze egy ember szólalt fel a védelmében: az óceánjáró egyik moldovai hostesse szerint a kapitány hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy mentse az utasokat.

Öt nyelven beszélek, ezért a kapitány megkért hogy maradjak vele a fedélzeten és fordítsam az utasoknak, hogy mit kell tenniük - mondta Domnica Cemortam egy televíziós interjúban. Az ügyészség nem közölte, hogy figyelembe veszik-e vallomást.

Az óceánjáró múlt pénteken ütközött egy sziklának az olasz partok közelében több mint 4 ezer emberrel a fedélzetén. Az eddigi adatok szerint a balesetben 11-en haltak meg, köztük egy magyar. Egy másik magyart még keresnek. A hivatalos lista szerint 28 eltűnt után kutatnak. Az erős szél miatt azonban újból fel kellett függeszteni a kutatást.

A hajótestben maradt több mint kétezer tonnányi gázolaj kiszivattyúzásával is várni kell, a helyiek emiatt környezeti katasztrófától tartanak.

Megosztás