2021. június 12., 15:25

Nyitott Akadémia a belső biztonságról

A különböző pszichológiai ismeretterjesztő előadás- és könyvsorozatokat szervező, illetve kiadó Nyitott Akadémia kétnapos online programokkal várja az érdeklődőket. A Belső biztonság elnevezésű ingyenes rendezvénysorozat 2021. június 12-én és 13-án 17 órai kezdettel valósul meg.

Nyitott akadémia
Fotó: Nyitott akadémia
Mivel a biztonságérzet a legtöbbünkben alaposan megrendült az elmúlt egy év történései során, úgy gondoltuk, hasznos lenne számba venni, mi mindent tehetünk önmagunkért, amikor – akár a pandémia, akár más miatt – éppen rázós idők járnak. Milyen lehetőségeink vannak az öngondoskodásra, az önstabilizálásra, nyugalmunk és cselekvőképességünk helyreállítására?”

– olvasható az akadémia honlapján.

A kétnapos programsorozat keretében olyan kiváló lélektani szakemberek, jeles előadók prezentálnak majd, mint például Almási Kitti, Mérő László, Bagdy Emőke vagy Pál Ferenc.

Sok más mellett szó lesz a kiégés megelőzéséről és kezeléséről, érzelemkontrollról, rugalmas alkalmazkodóképességről, a biztonságot erősítő olvasmányélményekről, a tudatos jelenlétről, a gyermekek érzelmi biztonságáról, az érzelmi evésről és gyakorlati érzelemszabályozásról is.

A programsorozat teljesen ingyenes, de regisztrációköteles, így a beszélgetéseket egy zárt csatornán közvetítik az érdeklődőknek. A programokat élőben, a közvetítés idején lehet majd követni, de lesz majd mód az utólagos, továbbra is ingyenes megtekintésre is.

További információkért és a regisztrációért kattintsanak ide.

Június 12. (szombat) – 17.00

Füredi Júlia: A kiégés megelőzése és kezelése
Jakobovits Kitti: Biztonságot erősítő olvasmányélmények
Szondy Máté: Tudatos jelenlét és belső biztonság
Deliága Éva: Mit tehetünk gyermekünk érzelmi biztonságáért?
Lukács Liza: Érzelmi evés
F. Várkonyi Zsuzsa: A belső biztonság gyermekkori gyökerei
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: Érzelemszabályozás a gyakorlatban
Almási Kitti: Elvárások, megfelelés kontra autonómia és biztonság

Június 13. (vasárnap) – 17.00

Barcs Krisztina: Veszteség-feldolgozás, gyászkísérés
Vágyi Petra: Sémáink és a belső biztonság
Angster Mária: Mikor érezzük magunkat biztonságban a családban?
Mérő László: Érzelemkontroll
Kádár Annamária: Reziliencia, azaz rugalmas alkalmazkodóképesség
Bagdy Emőke: A szimbólumok megvilágító és gyógyító ereje
Buda László: A belső biztonság alapjai
Pál Ferenc: Mit kezdjünk a veszteségeinkkel?
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.