2018. március 7., 19:38

Nyílt nap a Kazinczyban Tornalján

TORNALJA. Nyílt napot tartottak Tornalján a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola alsó tagozatán. Két nap alatt a szülők, illetve az óvodás korú gyerekek így bepillantást nyerhettek az iskolában folyó munkába, az oktatás menetébe.
201803071944000.1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

"Az első napon az osztályokban fogadtuk a jelenlegi első osztályos tanulók szüleit és azokat az érdeklődő szülőket, akik az óvodás gyerekükkel érkeztek. A tanítás menetébe lehetett betekinteni, három fő tantárgyból mutattuk be a foglalkozást, magyar nyelvből, matematikából és szlovák nyelvből" - ismertette Hubay Adél igazgató-helyettes. "Az érdeklődés nagy volt, úgy a szülők részéről, mint az óvodás szülők részéről, sok kis óvodás is érkezett, akik ugyanúgy be lettek vonva a tanítás menetébe, egyszerű feladatokkal természetesen, de ők is részt vettek a tanítási órákon" - tette hozzá.

A második napot ún. élménypedagógiai jelleggel szervezték, ahol a drámapedagógiai foglalkozás mellett egy  mozgásos-ringatós tornatermi foglalkozásra is sor került.

A jövendő iskolásoknál nagy sikert aratott az interaktív tábla megismerése, aminek segítségével matematikai feladatokat próbáltak megoldani. A nap végén közös hagyományőrző, népdalos foglalkozást is tartottak. A Kazinczy nevét viselő iskola 800 gyerekkel nemcsak a térség, de az ország legnagyobb teljes szervezettségű magyar tanítási nyelvű iskolája, ahol 36 osztályban folyik az oktatás. Az elmúlt évben négy első osztályt nyitottak, 78 gyereket írattak az intézménybe a többnyire magyar ajkú városban, ahol a mai napig a magyar nemzetiségű szülők egy része még mindig előtérbe helyezi a szlovák oktatási intézménybe íratás lehetőségét.

"Mindenképpen fontosnak tartjuk azt, hogy a magyar gyerek magyar iskolába jöjjön és szeretnénk elérni, pontosan ezekkel a napokkal, a nyitott napokkal és a programokkal is bizonyítva, hogy ne legyen dilemma, ne legyen kérdés egy magyar család, szülő számára, hogy milyen iskolába íratja a gyerekét és adjuk meg a lehetőséget, ill. ne vegyük el a lehetőséget a gyerektől, hogy anyanyelvén tanulhasson. Fontos dolog ez, nem elég viszont magyar iskolába járni, magyarul beszélni, magyarul kell élni és gondolkodni és ezt vagyunk mi hivatottak - itt a Kazinczy alapiskolában - megtanítani a pedagógusokkal együtt" - nyilatkozta Nagy Katalin az iskola igazgatója.

Az iskola tanárai fontosnak tartják a magyar kultúra megteremtését, a közös szokások létrehozását, a magyar hagyományok, a magyar nemzeti ünnepek megtartását, amelyekkel mind az identitástudat megerősítését kívánják erősíteni. Az iskolai beíratkozásra április 6-7-én kerül sor.

201803071944000.1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.