2019. augusztus 8., 16:28

Nincs jelentős árbéli különbség a strandok között a Duna és a Garam mentén - VIDEÓVAL

Nyár, strand, kikapcsolódás. Vajon a strandolás mennyire sorolható az olcsónak számító szabadidős programok közé Szlovákiában? Körbejártunk a Duna és a Garam menti régióhoz közeli termálfürdőket, így készítve összehasonlítást a Bellegszencsén, Paton és Párkányban kínált árakról.

strand
Galéria
+9 kép a galériában

Egy négytagú család kiadásaival számoltunk (két felnőtt illetve két 12 év alatti gyerek). A belépőjegyek mellett számba vettük a parkolási díjat, a szülők részére két napágy bérlési díját, vízicsúszdázást, fejenként kétszeri étkezést (lángos) három kis üdítővel, valamint összesen 12 gombóc fagyival.

Bellegszencsei Termálfürdő

Bellegszencsén (Podhájska) bár az első óra parkolás ingyenes, ezt követően óránként 50 cent parkolási díjjal kell számolnunk, ez nagyjából 4 eurót jelent. A felnőtt belépőjegy ára 8 euró, míg a gyerek 4 euró 50 cent. Egy napágy használata mindössze 1 euró. Az összesen nyolc lángos 16 euróba kerül, a tizenkét üdítő (kofola) 10 euró 80 centbe, a szintén tizenkét gombóc fagylalt 12 euróba. A fürdő összesen tíz darab medencét kínál ingyenes csúszdázási lehetőséggel. A borús idő ellenére meglehetősen sok ember tartózkodott a fürdő területén. Nem találtunk magyar feliratokat.

Egy négytagú család részére a kiadások összege egy napra 69 euró 80 cent.

A bellegszencsei fürdő egész évben sok turistát vonz.
A bellegszencsei fürdő egész évben sok turistát vonz.

A három éves kor alatti gyerek részére a belépés ingyenes.
A három éves kor alatti gyerek részére a belépés ingyenes.

Az esős időjárásban leginkább a 33°C-os ülőmedence biztosította a vendégek számára a kikapcsolódást.
Az esős időjárásban leginkább a 33°C-os ülőmedence biztosította a vendégek számára a kikapcsolódást.
Pati Termálfürdő

Itt a belépőjegyek ára összesen 18 euró. A fürdő három darab csúszdával rendelkezik, hasznnálati árukat már a belépő tartalmazza. A lángosok ára összesen 9 euró 60 centbe kerül, a kofola ára megegyezik a bellegszencsei fürdőben találhatóéval, tehát itt is 10euró 80 centért árulják a tizenkét darab üdítőt. A fagyi itt volt a legolcsóbb: összesen 7 euró 20 centet fizetnénk a tizenkét gombócért. A parkoló és a nyugágyak használata ingyenes.

A pati fürdőben tehát az egynapos kiruccanás 45 euró 60 cent.

Pat: Az úszómedence 27- 29°C közötti fürdővizet kínál a látogatóknak.
Pat: Az úszómedence 27- 29°C közötti fürdővizet kínál a látogatóknak.

Pat: A fürdő hat medencével rendelkezik. A nyári termálrészleg teljes kapacitása több mint 3000 fő.
Pat: A fürdő hat medencével rendelkezik. A nyári termálrészleg teljes kapacitása több mint 3000 fő.
Vadas Thermal Resort Párkány

A párkányi Vadas volt az egyetlen hely a három a közül, ahol kínáltak családi kedvezményt a belépőkre. Egy felnőtt jegy ára 9 euró, egy gyerek jegy ára 4 euró 50 cent lenne. A családi jegy ára 26 euró. Két darab nyugágy egy napi használatáért 5 eurót kérnek. A csúszdaparkot hat csúszda alkotja, használata ingyenes. A nyolc lángosért 14 euró 40 centet kell fizetni, a tizenkét kis üdítő itt is 10 euró 80 cent, míg a fagylalt összesen 9 euró 60 cent lenne. A fürdő melletti parkoló használata ingyenes. A fürdő kinti része összesen nyolc darab medencét tartalmaz.

A kiadási költségeket összesítve 65 euró 80 centet fizetnénk. 

Nincs sorban állás, hiszen Párkányban sokan interneten keresztül veszik meg belépőjüket.
Nincs sorban állás, hiszen Párkányban sokan interneten keresztül veszik meg belépőjüket.

Párkány: A csúszdaparkot hat csúszda alkotja, használata ingyenes.
Párkány: A csúszdaparkot hat csúszda alkotja, használata ingyenes.

Párkány: A fürdőben található feliratok jelentős része fel van tüntetve magyarul is.
Párkány: A fürdőben található feliratok jelentős része fel van tüntetve magyarul is.

Összességében elmondhatjuk, hogy nagy árbeli különbség a három helyet összehasonlítva nem tapasztalható. A nagy érdeklődésre való tekintettel a helyi fürdők iránt csak reménykedhetünk abban, hogy a közeljövőben nem emelkednek majd ennél magasabbra a strandok árai.

strand
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék