2017. október 23., 11:57

Nikolics lett a gólkirály az Egyesült Államokban

CHICAGO. Véget értek a tengerentúli profi labdarúgó-bajnokság, az MLS alapszakaszának küzdelmei és bár Nemanja Nikolics a zárófordulóban nem talált be a Houston Dynamo kapujába, riválisai nem tudták őt beérni a góllövőlistán, így 24 találattal begyűjtötte a gólkirályi címet.
201710231157230.AP_17161820855533.jpg

Pedig a New York City támadója, Davi Villa alaposan bekezdett, hiszen egy félidő alatt kétszer is beköszönt a Columbus Crew ellen. Két találat hiányzott ekkor a spanyolnak ahhoz, hogy utolérje a magyar támadót, több gólt viszont nem szerzett, pedig a hajrában még tizenegyest is lőhetett, ám kihagyta a büntetőt.

Nikolics csapata egyébként simán kikapott a Houston vendégeként (3-0), így a többi mérkőzés eredményének alakulása értelmében a rájátszás negyeddöntőjében a New York Red Bulls-t fogadja majd.

"Sikerült! Három különböző országban, négy egymást követő évben lettem gólkirály - a Vidi és a Legia után Chicagóban is enyém a Golden Boot! Büszke vagyok arra, amit elértem, köszönöm Chicagónak, hogy az első naptól mögöttem áll, a társaknak, a stábnak és a szurkolóknak a támogatást. Ez a díj mindannyiunké!" - írta Facebook oldalán a magyar gólkirály.

A magyar csatár ráadásul megdöntötte Ante Razov klubrekordját is: egy szezonban ugyanis 18 gól volt a csúcs Chicagóban, a 24 találatával Nikolics egyeduralkodó lett.

Ami a többi magyar játékost és csapataikat illeti, Németh Krisztián kezdő volt a New England Revolution együttesében és a Montreal Impact ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen visszatérése utáni első gólját is megszerezte. A playoffnak azonban már korábban búcsút inthetettek a forradalmárok.

Stieber Zoltán végigjátszotta csapata, a DC United találkozóját. A washingtoniak hazai pályán 2-1-re kikaptak a New York Red Bullstól, és a keleti főcsoport utolsó helyén zártak.

Sallói Dániel 85 percet kapott a Sporting Kansas City-ben a Real Salt Lake otthonában 2-1-re elveszített meccsen. Az SKC az ötödik lett nyugaton, így ott lesz a rájátszásban. A Houstonnal lesz az első párharca csütörtökön.

Megosztás