2020. február 17., 17:31

Nézze meg, hogyan nótázik Berényi József!

Berényi József, Nagyszombat megye alelnökéről már korábban is kiderült, hogy remek hangja van és most a nagyközönség előtt is bizonyította.

Még a 2013-as megyei kampányban énekelt az akkori ispánjelölt, amelyről egy videó is készült.

A megye alispánja a Felsőszeli Csemadok Alapszervezete által szervezett nótaesten fakadt dalra. Berényi, aki az est fővédnökeként is szerepelt, elárulta portálunknak, a színpadra lépés előtt eluralkodott rajta egy egészséges vizsgadrukk érzés, bár a közhiedelem úgy tartja, a megyei alelnök jó hangorgánummal rendelkezik.

A felsőszeli színpadon három nótát énekelt el. Elárulta, hosszas utánajárásába került, míg rálelt egy olyan nótára, amelyben szerepel az alispán kifejezés, így elsőként Az alispán lánya betyárnótát énekelte el. Berényi úgy gondolta, mivel a jelenlegi társadalmi helyzet komolyságot és erőt is kíván, ezért záródalként a Kossuth nótára esett a választása.

A műsorban fellépett az immár negyven éve működő felsőszeli Rozmaring éneklőcsoport, valamint helyi és vendég szólisták is, Kotlár József zenekara kíséretében. A műsor utáni farsangi mulatságon a Melody zenekar húzta a talpalávalót. 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.