Németh Szilárd: a V4-ek egyetértenek a migráció kérdésében
A politikus annak apropóján nyilatkozott, hogy csütörtökön Budapesten tanácskoztak a négy ország parlamentjeinek védelmi bizottságai. Hangsúlyozta, hogy 2015-ben, amikor százezrek vonultak át Magyarországon, hiába vártuk Brüsszel támogatását, a visegrádi országok viszont segítő kezet nyújtottak.
Németh Szilárd arról is szólt, hogy a V4-ek egyöntetűen elutasítják az ENSZ migrációs csomagját, amely szerint a migráció jó dolog, és azt inkább segíteni kell, mint gátolni.
Erősítik hadfelszerelési, fejlesztési együttműködésüket a V4-ek
A haditechnikai fejlesztések, képzések, illetve a kutatás és fejlesztés területén is erősítik együttműködésüket a V4-országok - többek között erről tárgyaltak a négy ország nemzeti fegyverzeti igazgatói Budapesten.
A visegrádi együttműködés országainak fegyverzeti igazgatói kétnapos tanácskozást tartottak a magyar fővárosban - írta a Honvédelmi Minisztérium (HM). Mint kiemelték: a visegrádi országok - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország - Európa legbiztonságosabb országai közé tartoznak.
E biztonság megerősítése, továbbá a hatékony fellépés a terrorizmus ellen "mindannyiunk érdeke" - fogalmazott a közleményben a minisztérium, kiemelve: ahhoz, hogy garantálni lehessen Európa és a térség biztonságát, az országok közötti együttműködést fokozni, mélyíteni kell.
A tanácskozáson is elhangzott, hogy Európa és térségének biztonsági helyzete az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott. A négy ország illetékesei egyetértettek abban, hogy a biztonság megerősítéséhez Európának a korábbinál többet kell költenie védelemre. Mindezek fényében a V4-országok közötti együttműködés is felértékelődött - tették hozzá. Szó esett arról is, hogy a V4-országok hosszú távon összehangolják hadfelszerelési programjaikat és közös hadiképességeket alakítanak ki. Mindemellett közös erőfeszítéseket, hatékonyabb együttműködést szorgalmaztak a hadfelszerelés területén - közölte a HM.