Nem divat a locsolkodás Szlovákiában
A főiskolások szinte egyáltalán nem locsolkodnak - derült ki a Korzár nem reprezentatív felméréséből. „Már kinőttem ebből. Ez olyan gyerekes szokás" - mondta a lapnak 21 éves Pa¾o.
Nem csak ő vélekedik így. 20 megkérdezettből valamennyi meglocsolja édesanyját, nagymamáját vagy nővérét, de csupán egy megy át locsolkodni a szomszédasszonyhoz, barátnőjét, kedvesét pedig egy sem locsolja meg, mert szégyenli.
A középiskolások is öregnek érzik magukat a locsolkodáshoz. „Már 18 éves vagyok, tehát nem járok. Valamikor, még nagyobb csapatban jártunk, de feloszlott a banda. Húsvéthétfőn kerékpártúrára megyünk” – mondta a középiskolás Pao. S hogy mit szólnak mindehhez a lányok?
„Senki nem jár meglocsolni engem. Ha jönne, be sem engedném, nem hiányzik ez nekem. Csak az édesapán locsol meg, mert őt nem dobhatom ki a házból” – mondta Lýdia, a Kassai Műszaki Egyetem elektrotechnikai és informatikai karának hallgatója.
Azok a lányok, akik nem szeretik a húsvéti locsolkodást, a szabadba menekülnek. Kirándulni mennek, vagy meglátogatják a falusi rokonaikat, ahol állításuk szerint elbújhatnak.
„Nekem nem számít, ha meglocsolnak, az viszont igen, ha ezt bűzös kölnivízzel teszik. Akkor már inkább tiszta vízzel tegyék” – mondta a középiskolás Lenka, akivel a többi lány is egyetértett. A férfiak szerintük ritkán tudják kiválasztani azt az illatot, ami a szebbik nemnek is tetszik.
Úgy tűnik, már csak az alapiskolás gyerkőcök tartják fenn valamennyire a locsolkodás hagyományát Szlovákiában, de hovatovább már ők is csak a tágabb családban öntözik meg húsvétkor a lányokat - összegzi írásában a Korzár.