2017. május 24., 19:16

Négy holttestet találtak a Mount Everesten

Nepáli serpák négy holttestet találtak a Mount Everest legmagasabban fekvő táborában, az idegenforgalmi minisztérium szerint tavalyi eltűntek kerülhettek elő, aki szén-monoxid-mérgezésben halhattak meg. A testeket azok a serpák fedezték fel, akik azért indultak a hegyre, hogy lehozzák Vladimir Štrba 48 éves szlovák hegymászó holttestét.
201705241158200.250.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A négy, ismeretlen személyazonosságú hegymászó testét a 7950 méter magasan lévő 4-es táborban, két sátorban találták meg kedd éjszaka - mondta el Mingma serpa, a Seven Summut Trek nevű csapatnak a tagja.   

A Himalayan Times úgy értesült a mentőktől, hogy két külföldiről és helyi kísérőikről van szó, akik megfulladtak. Alan Arnette amerikai mászó és Everest-blogger szerint valószínűleg szén-monoxid-mérgezésben haltak meg, mivel megfelelő szellőzés nélkül használtak kályhát a sátorban.   

A 4-es tábor az utolsó hely, ahol a csúcsra tartó hegymászók megpihenhetnek, fölötte kezdődik a "halálzóna", ahol kevésbé rutinos alpinisták akár már pár perc alatt elveszíthetik az eszméletüket a ritka levegőben, ezért a legtöbben oxigénpalackot visznek magukkal.   

A halálzónának nevezett régióban örök fagy uralkodik, a hőmérséklet gyakran mínusz 20 Celsius fokra vagy az alá süllyed, hóeséskor többnyire megváltoznak a terepviszonyok is, ezért nagyon nehéz a szerencsétlenül jártak mentése.   

Ang Tsering serpa, a Nepáli Hegymászó Szövetség elnöke szerint az idei szezon hidegebb, szelesebb és csapadékosabb az előző évekénél.   

Az AP-nek nyilatkozó serpák szerint bár az idei szezon végzetesebbnek tűnik az átlagosnál, a Mount Everesten "a tragédia szinte normálisnak" számít, a világ legmagasabb hegye minden évben követel áldozatokat, hol kevesebbet, hol többet.

Vladimir Štrba holttestéért indultak

Ang Cering, a Nepáli Hegymászó Szövetség elnöke szerint kedden szeles időjárás uralkodott a hegyen. A testeket azok a serpák fedezték fel, akik azért indultak a hegyre, hogy lehozzák Vladimir Štrba 48 éves hegymászó holttestét. A szlovák alpinista a 8848 méteres csúcsról való leereszkedés közben betegedett meg vasárnap. A fagyási sérülésektől szenvedő és nagyon legyengült férfi nepáli hegyi vezetők segítségével még lejutott a 4-es táborba, de életét már nem tudták megmenteni. Štrba testét levitték a 6400 méteren lévő 2-es táborba, a tervek szerint még szerdán tovább viszik az alaptáborba – mondta Mingma.

A hónap végén befejeződő idei mászószezonban eddig tízen vesztették életüket a Mount Everesten: a négy, egyelőre ismeretlen személyen kívül egy szlovák, egy amerikai, egy ausztrál, egy svájci, egy indiai és egy 85 éves nepáli hegymászó. A Nepáli Idegenforgalmi Hivatal a tavaszi szezonra 371 mászási engedélyt adott ki, ami rekordnak számít, de idén azért érkezett különösen sok hegymászó, mivel 2014-ben és 2015-ben nem volt alkalmuk megmászni a csúcsot.

A 2015-ös szezont derékba törte, hogy 19 hegymászó lelte halálát és 61 sérült meg egy lavina miatt az alaptáborban, amelyet egy erős földrengés indított el, 2014-ben pedig egy lavina 16 hegyi vezető halálát okozta. Az idei szezonban eddig mintegy 120-an hódították meg a világ legmagasabb hegyét nepáli oldalról. Tavaly 443 személy mászta meg a Mount Everestet nepáli és további mintegy 200 tibeti oldalról, a kihívás akkor öt ember életét követelte.

Klein és Suhajda is az Everestre tart

Helyi idő szerint kedd hajnalban Klein Dávid és Suhajda Szilárd is elindult a Mount Everest oxigénpalack nélküli meghódítására, a két hegymászó várhatóan öt nap alatt teljesíti a “csúcsmászó kört”. Az elmúlt másfél hónapban három akklimatizációs kört teljesítettek, az utolsó alkalommal rendhagyó módon a halálzóna kezdetén, 8000 méteren éjszakáztak, ezzel felkészítették a szervezetüket a csúcs elérésére.

Suhajda Szilárd visszafordult

Visszafordult a Mount Everest csúcsmászásán Suhajda Szilárd, így Klein Dávid egyedül folytatja az utat a világ legmagasabb hegycsúcsára, amelyet első magyarként hódíthat meg oxigénpalack nélkül.

Az expedíció szerdai tájékoztatása szerint Suhajda Szilárd már az alaptáborból segíti a csapatot.

A két hegymászó előző nap indult el utolsó, egyben csúcsmászó körére. Még kedden elérték a 6500 méteren lévő kettes táborukat, de az éjszaka folyamán Suhajda Szilárd rosszul lett, és egészsége, illetve az expedíció sikere érdekében végül szerda reggel úgy döntött, hogy visszafordul. A hegymászó a saját lábán, a veszélyes Khumbu-jégesésen átkelve napközben érkezett meg az alaptáborba.

A hegymászó a kényszerű leereszkedésről a közlemény szerint úgy fogalmazott, "iszonyatosan nehéz, de egyértelmű döntést" hozott. "Nehéz leírni azt a csalódottságot, amit érzek, azonban az expedíció nem ért véget!" - emelte ki. Hangsúlyozta, végtelenül boldog és büszke lenne, ha Klein Dávidnak sikerülne elérni a célját.

Klein Dávid szerda délutánra felért a 7200 méter magasan lévő hármas táborba, csütörtökön a tervek szerint eljut a Déli-nyeregig.

201705241158200.250.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás