2026. augusztus 12., 11:48

Ne hagyja ki a részleges napfogyatkozást ma este!

Néhány óra leforgása alatt két olyan égi jelenséget is megfigyelhetnek az érdeklődők, amelyek az idei év legjelentősebb eseményei közé tartoznak – közölte Jozef Bednár, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) szóvivője.

csillagvizsgáló
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

A részleges napfogyatkozás Szlovákiából 19:00 óra után lesz megfigyelhető: Kassa felett 19:20-kor, Besztercebányán egy perccel később, Pozsonyban pedig 19:22-kor kezdődik. Ján Svoreň, a SAV Ótátrafüredi Csillagászati Intézetének (AÚ) munkatársa felhívta a figyelmet, hogy erre az estére kísérőprogrammal egybekötött nyilvános észlelést szerveznek.

Nálunk a fogyatkozás első fele lesz látható, alacsonyan a nyugati horizont felett. A folyamat második fele Szlovákiából már nem látható, mivel a Nap időközben nyugovóra tér. Ennek ellenére rendkívüli jelenségről van szó, hiszen Nyugat-Szlovákiában a maximális fázis idején a Hold korongja a napkorong több mint 80 százalékát takarja majd el”

– fejtette ki Bednár. Svoreň pontosította, hogy Kassán a napkorong maximális fedettsége a napnyugtakor, 19:56-kor következik be, Besztercebányán négy perccel 20:00 óra után, Pozsonyban pedig 20:11-kor, amikor a korong fedettsége eléri a 83,3 százalékot.

Bednár hangsúlyozza, hogy a jelenség észlelésekor két dolog kiemelten fontos a megfigyelők számára.

Elsősorban a napfogyatkozás-néző szemüveg, a védő napszűrő fólia vagy legalább a hegesztőüveg használata, hogy a Napba tekintve ne szenvedjenek maradandó látáskárosodást. Másodsorban pedig a megfelelő helyszín kiválasztása, ahonnan akadálytalan kilátás nyílik nyugat felé, mivel a fogyatkozás a nyugati horizont felett zajlik. Ez egyúttal kiváló lehetőség a fotósok számára, hogy a »kiharapott Napról« érdekes előterű tájképeket készítsenek”

– tette hozzá.

Miután a Nap nyugovóra tér és fokozatosan besötétedik, az égbolton megjelennek a Perseidák meteorraj első meteorszálai. Számuk fokozatosan növekszik, mivel az éjszaka második felében következik be a maximum. A Perseidák meteorraj július 17. és szeptember 23. között aktív, az aktivitási maximuma pontosan a csütörtökre virradó éjszakára, augusztus 13-ára esik.

A raj évente megfigyelhető, közel azonos, óránkénti 45 meteoros maximális zenitális frekvenciával (ZHR). A meteorraj áramlatának szélessége körülbelül 65 millió kilométer”

– világított rá Svoreň, majd emlékeztetett, hogy a megfigyelési feltételek 2026-ban ideálisak, mivel a Hold – amelynek fénye zavarhatná az észlelést – a Nappal együtt nyugszik.

Ebből az alkalomból Szlovákia-szerte több helyszínen is rendezvényeket tartanak. A SAV Csillagászati Intézetének ótátrafüredi részlegén a nyilvános észlelést kísérőelőadásokkal egészítik ki. A program 17:30-kor kezdődik a napfelszíni alakzatok megfigyelésével, majd 21:30 és 23:00 között a Szaturnusz, a ködök és a Perseidák meteorraj észlelésével csúcsosodik ki.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék