magyar7 2024_27
Egy este a mesemondóval, két este a székelyeknél és miképpen nyílik ajkuk a szlovák szóra
Magyar7 - 27. száma
2011. augusztus 3., 08:22

Narnia-tábor a barsi egyházmegyében

ZSELÍZ. Augusztusban négy helyszínen szerveznek gyülekezeti és napközis Narnia-tábort a Barsi Református Egyházmegyében a zselízi gyülekezet lelkipásztorai. Az egyhetes alkalom a résztvevők számára ingyenes, de a szervezők szívesen fogadnak adományokat és pénzbeli támogatást erre a célra.
A Zselízen szolgáló Révész lelkészházaspár Narnia tábort szervez augusztus 22-26-a között a hozzájuk tartozó gyülekezetek gyermekei és fiataljai számára Zselízen, Sárón, Ipolypásztón és Garamvezekényen, melynek helyszínei a helyi református templomok melletti környék. A heti beosztás szerint hétfőn, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap Zselíz lesz a tábor helyszíne, szerdán Sáró, pénteken Ipolypásztó, délután négytől Garamvezekény, ahol este tábortüzet is gyújtanak. A táborzárásra Zselízen kerül sor a délelőtti istentisztelet keretében és közös ebéddel.

A résztvevőket minden nap délelőtt fél tízre várják, majd tíz órakor a helyi református templomban áhítatra kerül sor, amit csoportos foglalkozás követ. Ebéd után szabad foglalkozás, a kisebbeket csendes pihenő várja. A délután programok három órakor kezdődnek. A nap a hat órai záró áhítattal fejeződik be a templomban.

Révészné Bellai Csilla lelkipásztor tájékoztatásul elmondta, hogy a táborok megszervezésében nem szeretnének gyülekezeti pénzt igénybe venni, ezért kérik a jószándékú adakozók segítségét, hogy adományukkal támogassák a hétnapos tábort, beleértve a gyermekek étkeztetését is. A Narnia néven meghirdetett táborba korhatár nélkül szívesen várnak minden érdeklődőt és segítőt is a hozzájuk tartozó gyülekezetekből. A támogatói dokumentumok a zselízi református egyházközség épületében lesznek elhelyezve, amelyeken tételesen fel vannak sorolva, hogy mire van szükség a tábor megvalósításához. A szervezők remélik, hogy az együtt töltött hét megújíthatja, felfrissítheti a gyülekezeteiket.

Az adományokat augusztus 14-től várják a zselízi református templom épületébe. Bővebb tájékoztatás a 0905 650 867-es telefonszámon kérhető
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.