2018. december 10., 13:28

Napi egy pohár narancslé csaknem 50 százalékkal csökkentheti a demencia kockázatát

Napi egy kis pohár narancslé jelenősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát - ezt állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai kutatás.

narancsle.jpg
Fotó: archívum

A Neurology folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 1986 és 2002 között kísérték figyelemmel csaknem 28 ezer amerikai férfi gyümölcs- és zöldségfogyasztását és kognitív funkcióit. A résztvevők a kutatás kezdetekor átlagosan 51 évesek voltak.

Az étkezési szokásaikat kérdőívvel mérték fel, melyet négyévente töltettek ki a résztvevőkkel. A kutatás eredményei szerint a napi egy kis pohár narancslét elfogyasztó férfiaknál 47 százalékkal csökkent a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik kevesebb mint egy pohár narancslét ittak havonta.
Egy másik fontos megállapítása a kutatásnak, hogy a legtöbb zöldséget fogyasztó férfiaknál 34 százalékkal kisebb esélye volt az emlékezet hanyatlásának.

"A tanulmány legfontosabb faktora, hogy több mint húsz éven át tudtunk követni egy nagy létszámú csoportot, és nagyon beszédes eredményeket kaptunk" - hangsúlyozta a Harvard Egyetem T. H. Chan Közegészségügyi Intézetének kutatója, Changzheng Yuan, a tanulmány vezető szerzője.

Yuan ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a gyümölcslé rendszerint sok kalóriát, nagy mennyiségű gyümölcscukrot tartalmaz, nem tanácsos napi 1,2-1,7 deciliternél többet inni belőle.

"A gyümölcsök és zöldségek tele vannak vitaminokkal és tápanyagokkal, köztük antioxidánsokkal, amelyek segítik az agyműködést" - mondta el Hannah Gardener, a Miami Egyetem kutatója, aki nem vett részt a kutatásban.

Az idős korban kialakuló demencia a kognitív képességek és az emlékezet hanyatlásával jár, és egy idő után a mindennapi teendők elvégzésében is akadályozza a pácienst. A becslések szerint 2015-ben világszerte 46,8 millióan éltek demenciával, de a londoni központú Nemzetközi Alzheimer-betegség Kutató nonprofit szervezet 2050-re 131,5 millió beteget vetít előre.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.