2019. március 9., 14:51

Napi 600 kilométert is vezetett, de sosem hagyta cserben közönségét a nemrég elhunyt Koós János

A múlt hét végén tragikus hirtelenséggel elhunyt sztár a feleségével, Dékány Saroltával (70) járta az országot, ám azt kevesen tudták róla, hogy mindig ő ült a volánnál.

Koós János fellépések
Fotó: Blikk

Nekem ez a pihenés, emlegette a táncdalénekes, aki annyira elfoglalt volt, hogy már tavaly sem volt ideje hódolni nagy szenvedélyének, a vitorlázásnak.

Februárban a Táncdalfesztiválon, az Arénában is sikert aratott, legutoljára pedig a dalszerző, S. Nagy István (†81) emlékére rendezett dupla koncerten lépett színpadra, ahol Csongrádi Kata (65) elmondása szerint már komoly fájdalmai voltak - tudta meg a Blikk.

Koós János múlt vasárnap halt meg, miután nem tudott felépülni egy korábbi műtétből.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.