Nagy emberek, kis történetek I.
Az Antwerpenben született Anthonis van Dyck (1599–1641) életének utolsó évtizedében I. Károly angol király londoni udvarában portréfestőként tevékenykedett.
A királyi család tagjairól több mint 70 képet festett. Egy alkalommal a királyné ült ismét modellt neki, akinek azonban nem kerülte el a figyelmét az a körülmény, hogy a mester milyen gondot fordít a kezének a kidolgozására. Meg is kérdezte egy idő után: „Szeretném tudni, miért fordít olyan kivételes figyelmet épp a kezeimre?” Mire van Dyck őszintén ezt felelte: „Felség azért, mert ezek azok a kezek, amelyekből munkámért, reményeim szerint, gazdag jutalmat nyerhetek.”
XIV. Lajos (1638–1715) francia uralkodót sokan Napkirályként is emlegetik, nyilván fényűző életvitelére és költségeket nem kímélő építkezéseire célozva. Szép számmal akadtak a környezetében olyan udvaroncok is, akik kellő tehetség híján inkább a törtetésben jeleskedtek. Egyszer a király egyiküket váratlanul megszólította és megkérdezte tőle, hogy tud-e spanyolul.
Az illető nemmel válaszolt, de a kérdés nem hagyta nyugodni és napokig azon tűnődött, hogy mi volt az uralkodó szándéka.
Végül arra a megállapításra jutott, hogy nyilván spanyolországi követnek szemelték ki, ezért azonnal el kezdte tanulni a spanyolt és hamarosan jelenthette is a Napkirálynak, hogy bizony ő már tud spanyolul. XIV. Lajos erre megkérdezte:
A válasz azonnal érkezett: „Igen, felség, egyaránt írok és olvasok spanyolul.” Mire a király megjegyezte: „Az pompás. Akkor most már eredetiben olvashatja a Don Quijotét.”
A több mint 63 évig uralkodó Viktória (1819–1901) angol királynő 1841-ben született első fiának 60 évig kellett várnia, hogy trónra léphessen VII. Edward néven.
Kilenc évig tartó uralkodása alatt (1910-ben hunyt el) nem sok vizet zavart a brit birodalom uralkodójaként. Jobbára protokolláris kötelezettségeknek tett eleget, olykor megnyitott egy kiállítást és gyakran iskolákat keresett fel. Az egyik látogatása alkalmával megkérdezte valamelyik gyerektől, hogy ismeri-e Anglia jeles uralkodóit.
A fiúcska sorolta a Henrikeket, a Jakabokat, a Györgyöket, és végül – miután a tanító súgott neki – megemlítette VII. Edward nevét is.
A király megörült a válasznak és nyomban tovább faggatózott, „Azt is meg tudnád mondani, hogy milyen jeles tetteket hajtott végre VII. Edward?” A kisfiú hebegett-habogott, de semmit nem tudott mondani és csak kétségbeesve bámult hol a tanítóra, hol a királyra. „Szóval nem tudod?” A kisfiú szégyenkezve vallotta be, hogy nem tudja, és el is sírta magát. „Na, ne bőgj, fiam – vigasztalta VII. Edward. – Én sem tudom, pedig nekem mégiscsak illene tudnom, ha csinált volna valamit.”
Megjelent a Magyar7 hetilap ünnepi számában.
